Szilágyi Péter: József Attila időmértékes verselése (Budapest, 1971)

I. A jambikus versek

És hol van az erős terméskő-ember, kit nem tapos fájóra semmi láb ? ó, borzalmas így, útfélén heverni, ha bennünket nem épít városokká gránithalmokba semmi építő . . . (Kövek) Szokatlanul variálja a sorfajokat az Esikben is: ne félj, nem gyógyul, csak tovább szakad — s hiába bánkódsz, az igazak lehelte felhő nem segít a te könnyeiden Közelítik egymáshoz a szabadverset és a mértékest a szabad­versekbe beépített jambikus sorok, illetőleg részletek. Ezek az elemek is azt mutatják, hogy József Attila avantgardista kor­szakában sem tagadott meg minden hagyományos motívumot, a korábbi korszakok nagy eredményeinek semmibevétele idegen volt tőle. TJjat keresett, de nem a múlt lebecsülésének jelszavá­val, ami pedig részét alkotta a legkülönbözőbb avantgardista esztétikáknak. Elég talán itt a sok száz közül Marinetti vagy Breton, a futurizmus vagy szürrealizmus ismert kiáltványaira utalnunk. Vagy egy konkrét magyar jelenségre: a Kassák-versek következetes tartózkodására a rímektől. József Attila szabad­verseibe fesztelenül épülnek be a jambusok: Onnan rigókkal, éneklőkkel . . . szép, tiszta üllők csengenének . . . Tudom, nehéz a nyelve. Tudom, nehéz a szívem. . . . Lányok, sokan, szaladnak . . . kicsike kertjeinkbe zörgő, száraz virágot ültet (Magyarország messzire van) Vagy az Isten (Láttam, Uram, a hegyeidet) című vers jambikus befejezése: •ott állsz az útjuk végén — meg nem zavarlak, én Uram, elnézel kis virágaink fölött. Óvakodnunk kell azonban attól, hogy ennek a jelenségnek túl­ságosan nagy fontosságot tulajdonítsunk, mint azt például Sza­bolcsi Gábor teszi Tartalom és zeneiség József Attila költészetében 22

Next