Szilágyi Péter: József Attila időmértékes verselése (Budapest, 1971)
II. Az anapesztusok funkciója
sabbra szárnyal a hazaszeretet elégikus diadaléneke, hogy a vers végén ellenállhatatlanul zengjen fel a törhetetlen hűség, úgy emelkedik a ritmus minden strófavégen a tisztább anapesztusokban. József Attila versében a sorok szótagszáma változatosabb, kilenctől tizenháromig. Míg Aranynál a kilencszótagúak mindig a strófa negyedik helyén vannak, addig József Attila rendszertelenül váltogatja különböző hosszúságú sorait. Az első szakaszban például a tizenegy szótagszámúra tízszótagú, a tizenhármasra pedig tizenkettes rímel. A versben 3 kilencszótagú, 3 tízszótagú, 7 tizenegyes, 2 tizenkettő és 1 tizenhárom szótagú sor van. Ez azonban lényegtelen különbség. Arany ritmusában az a legfontosabb, hogy az időmérték alkalmazkodik a cezúrához. Ervényesül-e vajon ez az elv József Attila versében ? A tizenhat sorból kilenc csak folyamatosan ritmizálható. Vizsgáljuk például a költemény harmadik sorát: s mert még teli szender, rajzik a báj Az indító spondeust anapesztus követi, mint Aranynál. Ha azonban a hatodik szótag utáni cezúrát ritmusgátnak vennénk, akkor utána daktilust kapunk: rajzik a. Ez nyilvánvalóan képtelenség. A tizenhat sorból mindössze egy, az ötödik felel meg maradéktalanul Aranyénak: úgy játszik a felszín — szedd össze magad Az egyetlen megszakított ritmusú sorral szemben kilenc csak folyamatosan ütemezhető. Ez az egyértelmű arány eldönti, hogy a kétféleképpen értelmezhető sorokat milyennek fogjuk fel. Például: Ha resseli fénvben elindul a tái. 68 A két vers ritmusa tehát nem azonos. De nagyon közel áll egymáshoz, amit mi sem bizonyít jobban, hogy József Attila öt sora akadálytalanul átjátszható Arany ritmusára. Aranynak megfelelően: A többségnek megfelelően: