Tamás Aladár: A 100%. A KMP legális folyóirata 1927-1930 - Irodalom - szocializmus (Budapest, 1964)
A 100% története
Az igazságnak tartozom vele megmondani, hogy a már meg-megmutatkozó,, a tehetséges költőnél jóval többet eláruló nagyságot mi sem vettük észre. Költészetét azonban értékeltük. A 100%-ban vagy a körülötte levő mozgalomban méltánytalan ítélet nem hangzott el személyéről vagy költészetéről, ami bizony megesett nem egy jelentős költőnkkel kapcsolatban. 1930 tavaszán néhányszor újból találkoztunk s legnagyobb örömömre tapasztaltam, hogy a hajdani politikai felfogásbeli ellentéteink elenyésztek. így jött el a 100% hajókirándulására, ami az akkori viszonyok közepette politikai tettnek számított. A 100% azonban ekkor már — anélkül, hogy tudtuk volna — utolsó óráit élte és így fizikailag nem adódhatott meg a lehetősége annak, hogy József Attila is odakerüljön a velünk együtt dolgozók közé. Többen is megírták, hogy szeptember elsején József Attila ott volt a 100% fiataljai között, akik minden rendőrattak után, mely szétszórta őket, újból és újból összeverődtek. Én magam a tüntetésen már nem vehettem részt. De hogy József Attila e soha el nem felejthető nap délelőttjének nagy részét a 100% híveivel lelkesedte és harcolta végig, nem volt véletlen. A nyár elején megkezdődött és szépen bontakozó kapcsolatok folytatása volt ez. Olyan bimbózó indulás, mely a 100%-nál már — sajnos — nem szökkenhetett virágba.) A hajókirándulás a résztvevők számától eltekintve is kitűnően sikerült. A szavalókórusok fáradhatatlanul adták elő műsoruk legjobb számait, itt-ott dalkarok tüzes melódiái hangzottak fel, másutt egy-egy jobb szavaló körül gyülekezett a hallgatóság, egyik-másik sarokban vidám társasjátékok folytak, mindenütt jókedvűen beszélgető, vitatkozó csoportok. Az egész hajón szüntelenül áramlottak egyik helyről a másikra az emberek, mindenki mindenütt jelen kívánt lenni. Hangosság, vidámság, csengő nevetés kavargóit az ide-oda özönlő fiatalok között. Ennek ellenére, — vagy talán éppen ezért — mindenből erő, szilárd hit, a forradalmi munkásság apróságokban is megnyilvánuló meggyőződése, magával ragadó lendülete tört elő. Érezhette mindenki, ugyanazon érzelem hevíti a hajó kirándulóinak hatalmas tömegét. Késő este volt, amikor a hajó visszafelé igyekezett kikötőjébe. A magasban csillagok ragyogtak, két oldalt Budapest varázslatos fényei világították meg a mindannyiunktól annyira szeretett fővárosunkat, a sejtelmesen félhomályban maradt részek is megbűvölték az önfeledt nézőket. Nyáreleji enyhe szél simogatta a felhevült arcokat. Nagy Lajos és József Attila egymás mellett könyököltek a hajó korlátján, úgy nézték a megejtő szépségű látványt. A hajó legénysége kikötéshez készülődött, parancsszavak hangzottak el, újfajta hangok, zúgás és zörgés áradt szét a fedélzeten. Úgy látszik, ez elűzte az eddigi varázst és Nagy Lajos halkan, de igen jellemzően jegyezte meg: ,,Ha a kapitány olyan ember lenne, mint az ilyenek szoktak lenni és be tudná kormányozni a hajót a szemben levő főkapitányságra, Schweinitzer olyan fogást csinálna, mint még soha életében.” József Attila azonnal kész volt a válasszal, ami éppen annyira jellemző volt: „Ha a kapitány ember lenne a talpán, ágyúi lennének és halomra lövetné a főkapitányságot, mint 1905-ben a Potemkin.” (Lehet, hogy a szavak másként hangzottak el, de az értelmük ez volt. Három évtizednél több idő telt el már azóta. Ügy tudom, mások is megírták a lefolyt párbeszédet.) 89