Tamás Attila: Költői világképek fejlődése Arany Jánostól József Attiláig - Irodalomtörténeti füzetek 43. (Budapest, 1964)
Küzdelem egy új világképért - II. A megszerkesztett rend világa
merítheti ki egyetlen szó, egyetlen rövid levélbeni utalás. „Ha te tudnád, mi minden van emögött a sor mögött !” — emeli föl figyelmeztetően az ujját József Attila az Elégia egyetlen, rövid mondatáról szólván.103 — Végig kell tehát tekintetünk az érett költő életművének egészén, hogy megérthessük az előbbi levél vallomását. Egy dolgot már félreérthetetlenül megtudtunk belőle: a proletárélet motívumait nem pusztán önmagukért ábrázolta. A kérdések, melyekre választ kell adnunk: mi ez a többlet; rávilágít-e ember és külvilág viszonyának valamely lényeges, történelmileg tipikus alkotójára, melyek ezek az alkotók, s végül: hozzájárul-e ez a többlet ahhoz, hogy a kérdéses motívumok is a maguk objektivitásában vésődjenek tudatunkba. Leíró költeményeinek magyarázatául fordult levelével Halász Gáborhoz József Attila, ezek világát kell tehát mindenekelőtt megvizsgálnunk. De minthogy teljes világképet kérünk számon, nem elégedhetünk meg a külváros ábrázolásának szemügyre vételével — szélesebbre kell vonnunk a kört. Szemléleti forma „A levegőben semmi pára, a csilló könnyűség lebeg”. Tóth Árpád verseinek világa őszbe hajló, búcsúzó, fáradt alkonyatokat vagy félszeg frisseséggel fakadó zsenge tavaszokat idéz, Kosztolányi versei mélyebbre visznek az ősz fátyolos, enyhén fojtó levegőjű, eső ezüstjét csillantó időszakába, az Illyés-leírta föld rögeit perzselő nap heve szikkasztja keményre. József Attila költészete legtöbbször kristályosán áttetsző, hűvös levegőjű vagy fagytól dermedt tájakat varázsol körénk. „A mindenség olyan tisztán, olyan üdén csillog, mint harmatcsepp. . .” írja egyik töredékében is. Ezeken a képeken, melyek japán festők különlegesen finom ecsettel kirajzolt tájait idézik emlékezetünkbe, szemünk a végtelenbe lát. Nem terjednek itt „vak homályok”, „süket köd”-ök; nemcsak nyomasztó sejtelmeink lehetnek a tájat borító természeti jelenségekről. Nem mondja ki minden versében a levegőnek ezt az áttetsző kristályosságát, mégis csaknem mindig ez a felhőtlen, párátlan, a kontúrokat minden impresszionista elmosódottság nélkül, hibátlan élességgel láttató levegő borítja be a tájat. „A lég finom üvegét megkarcolja pár hegyes cserjeág” — látjuk a Téli éjszakában, s egyszerre érezzük, hogy ez a finom üveg kizár mindent, ami elvei°3 jíémeth Andor: József Attila és kora. Csillag 1948. aug. 34. 121