Tamás Attila: Költői világképek fejlődése Arany Jánostól József Attiláig - Irodalomtörténeti füzetek 43. (Budapest, 1964)
Küzdelem egy új világképért - II. A megszerkesztett rend világa
Aztán lágyul, fölenged a kép szigora, amint odább mozdul a tekintet. A fagytól dermedő embertelen egészben külön, erőteljesen körülhatárolt tájrészlet jelenik meg, majd kerül a második versszakban hirtelen közelebb, mintha rákocsizó felvevőgép lencséjében nőnének hirtelen láthatókká ennek belső, eddig meg nem különböztethető részei: A távolban a bütykös, vén hegyek, mint elnehezült kezek, meg-megrebbenve tartogatják az alkonyi tüzet, a párolgó tanyát, völgy kerek csöndjét, pihegő mohát. Hazatér a földmíves. Nehéz, minden tagja a földre néz. Cammog vállán a megrepedt kapa, vérzik a nyele, vérzik a vasa. Mintha a létből ballagna haza egyre nehezebb tagjaival, egyre nehezebb szerszámaival. Nem Arany és Petőfi nyugodt harmóniája uralkodik ezen a tájon. Egyfelől a lég finom üvege, másfelől párolgó tanya; cserjeág hegyén keményen csüngő ezüstrongy és völgy kerek csöndje-, szenes göröngyök és alkonyi tűz; szép embertelenség és pihegő moha — csupa ellentét. És mégis más, mint Ady ijesztően zilált világa. „Csak disszonancia által lehetséges alkotás. A konszonancia nem egyéb megértett disszonanciánál.” — mondja ki tudatosan szerkesztési elvét Bartók zenéjéről tervezett tanulmányának vázlatában.117 Az ellentétek dialektikus egységét nemcsak gondolataiban, hanem szemléletében is értő és látó ember tudatában jelenik meg így a külvilág, mint viszonylagos benső zártságot alkotó részek egymásba-épülésének végtelenje.118 117 JÓZSEF Attila: Egy Bartók-tanulmány vázlata. Uo. 277. 118 József Attila verseinek szilárd, sajátos szerkesztésmódjára már Fehér Ferenc (A dialektikus költő. Űj hang, 1955) és Szabolcsi Miklós is fölfigyelt. ,,. . .a vers egy-két sora a kölcsönösen függő kapcsolódás folytán eleve meghatározza a többit, vagyis a mű világának minden pontja archimédeszi. (József Attila-idézet) S valóban, versei minden egyes pontja szinte körzővel kimért helyen van a versben, vagy ami csaknem azonos, az egész világ rendszerében” — minthogy versében a valóság összefüggései jelennek meg. (Szabolcsi Miklós: József Attila, Derkovits Gyula, Bartók Béla — Költészet és korszerűség) Ugyanitt 140