Tolnai Gábor: Federico Garcia Lorca - Modern filológiai füzetek 5. (Budapest, 1968)
Függelék
solták Lorcának barátai, hogy meneküljön és hiába kerestek számára biztosnak tűnő menedéket; a költő minden menekülési, illetőleg menedéket felajánló javaslatot visszautasított. Tehát Radnótinak e sora mögött is ott él a hiteles valóság; García Lorea: „Nem menekült” Térjünk vissza még a Federico García Lorca című vershez, annak is utaló sorához. Radnóti — említettük ezt is — szinte dacosan, hetykén idézi a spanyol költő nevét („hej, Federico García !”), miként József Attila egyik versében a magáét. Az idézett sor József Attila ihletéséből származik ? Kétségtelenül belejátszott József Attila e verssor születésébe. De úgy vélem, Radnóti kis remekének zárómondata kettős ihletésű; fogalmazásukkor az első indító egy García Lorca alkotás volt. A Radnótit ihlető példával a spanyol költő egyik balladaszerű alkotásában, a Cigányrománcok kötetben közreadott, Muerte de Antoñito el Camborio (Antoñito el Camborio halála) című versében találkozunk. Balladaszerű felépítéssel és hangszereléssel egy cigány kivégzéséről szól; a költő a műfaj természete szerint, szaggatott mondatokkal beszél hőséhez, a hős pedig őhozzá. A 19-ik sortól idézünk a versből: Antonio Torres Herdia, te, kit érces haj díszít, barna bőrű, zöld-hold-arcú, szekfü-hangod hol virít? Milyen kéztől folyik véred, akár a Guadalquivir? Négy rokonom gyilkol engem, Heredia-véreim. Irigyelik a cipőmet, mert remek mazsolaszín, irigyelik, éppen tőlem, elefántcsont-ékeim, jázminból és olajból gyúrt bőrömet — a véreim. 7* 99