Tolnai Gábor: Tanulmányok (Budapest, 1970)
Huszadik Század
Egy mozzanatról szólni kell még, a legnyomatékosabbról, a sajtódokumentumokról. Verseinek válogatott kiadása kapcsán tudósok, irodalomtörténészek, kritikusok és publicisták egyaránt nyilatkoztak róla. A sajtódokumentumok teljes feldolgozása későbbi filológiai feladat, de meg kell említeni, hogy a szovjetunióbeli Petőfi-elemzések után először Olaszországban, mégpedig nem is kommunista vagy szocialista orgánumban, hanem polgári napilapban volt olvasható: — Petőfi Sándor a XIX. század első fele világirodalmának legnagyobbjai közé tartozik; Shelley-vel, Heinével és Puskinnal egyszínvonalú óriása az egyetemes költészetnek. Petőfi nyomában: József Attila Petőfi sikerei után — igaz lassan, — Olaszországban is megindult a többi valódi értékünk, elsősorban költészetünk kiemelkedő alkotásainak átültetése. Nem sokkal a Tempesti-féle Petőfi-kötet után jelent meg, ugyancsak 1949-ben, az egész világ költészetét felölelő hatalmas antológia (Orfeo a címe), amelyben, ha nem is hibátlan válogatással, nem is megfelelő számban, de helyet kapott lírai költészetünk egésze, a reneszánsztól a közelmúltig. Petőfi költészetének gazdagsága, rendkívüli ereje a magyar líra közelmúltbeli értékeire is ráirányította a figyelmet. Nyomában elsőnek József Attila következett. Őt fordították legtöbben (Umberto Albini, Mario de Micheli, Gianni Toti, Paolo Santarcangeli, Folco Tempesti és mások). Nem véletlen, hogy jelentős érdeklődést váltott ki, hiszen József Attilát egyaránt közelhozta az olasz fordítókhoz társadalmi mondanivalója és formai ereje. Rokonságot fedeztek fel benne a nagy spanyol költővel, Federico García Lorcával; elsősorban a mindkettejüknél egységbe fonódó valóságérzékre és modernségre figyeltek fel. A fordítók és a recenzensek egyaránt ráéreztek a magyar költő módszerének sajátosságai közül azokra a vonásokra, amelyek rokonná teszik a nagy muzsikussal, Bartók Bélával. Több olasz verselőadó hanglemezre mondott József Attila-verseket, köztük Amoldo Foa, akinél szebben senki sem ad elő Garda Lorcát. József Attila verseinek feldolgozásakor Arnoldo Foa is felfigyelt a verselemeknek, valamint a verskompozíciónak azokra a vonásaira — előadása tanúskodik erről —, amelyek a nagy spanyol költőt a magyarral rokonítják. A magyar kritikusok és irodalomtörténészek is felismerték — hogyne ismerték volna fel — Bartók ritmusvilága, zenéje és József Attila költészete 329