Tolnai Gábor: Tanulmányok (Budapest, 1970)
Huszadik Század
traduzione nota e bibliográfia a cura di Paolo Santarcangeli, — Lerici editori, Milano, 1964. 385. lap.) Az első valóban reprezentatív Ady-gyüjtemény, az új Petőfi-fordítás és az Umberto Albini-féle József Attila sikere nyomán látott napvilágot. Ady Endre számára a múlt századi Petőfi Sándor, majd a nálánál csaknem harminc esztendővel fiatalabb József Attila egyengette az utat Itáliában. A Santarcangeli Ady-kiadásának megjelenése előtt lényegében ismeretlen volt a költő ebben az országban. A 40-es évek elején ugyan megjelent egy kis Ady-válogatás Pálinkás László gondozásában, azonban e kiadás lényeges visszhang nélkül maradt, hasonlóképpen, mint az 50-es években kiadott G. Jonas-féle kis kötet. Ezekén kívül csupán antológiákban olvashattak olaszul Ady-verseket, többek között Folco Tempesti válogatásában, Mario De Micheli és Eva Rossi gyűjteményében, valamint Santarcangeli korábbi kiadványaiban. A késve, halála után fél évszázaddal megjelenő magyar költőnek az előd és az utód, Petőfi és József Attila kitűnő útegyengetője volt. A százhuszonhét verset, két novellát tartalmazó, képekkel, fakszimilékkel díszített, Santarcangeli kiadvány sikert aratott, széles körű kritikai visszhangra talált. Petőfi és József Attila rangot szerzett lírai költészetünknek, s Ady megjelenése már nem ment meglepetésszámba, magától értetődően elemezték benne korának nagy magyar költőjét, valamint a XX. századi világirodalom egyik legkiemelkedőbb lírikusát. Es mivel magától értetődő volt már a megjelenéskor Ady világirodalmi jelentősége, az olasz kritikusok elemzik azt a problémát is — miért csak most vált népszerűvé alkotása az Appennini-íélszigeten? — így magyarázták: „ . . . nemcsak a nyelvi elszigeteltségek miatt maradt ismeretlen Itáliában, hanem a fasiszta diktatúra következtében is, tematikája és hangvétele akkor tűrhetetlen lett volna. Valóban, közvetlensége, majdhogynem brutális őszintesége nem tudott volna nem kavarni botrányt az istenfélő lelkek körében ... A második világháború után Olaszországban is megnyílnak az utak az új irodalmi érdeklődés számára; irodalmi események következnek, köztük újszerű magyarok is felkeltik a figyelmet; József Attilára gondolok, erre a tüneményre. De Ady személyiségének lényege a XX. század első negyedére jellemző, odatartozik a felsorolt költők közé (cikke korábbi bekezdésében megemlíti azokat a nyugat-európai, Adyval kortárs lírikusokat, akik hozzá hasonlóan szakítottak az avult Urai sémákkal: Ungharettit, Montalet, Sábát, Valéry-t, Saint-John Perse-t, Eluard-t, T. S. Elliot-ot, Ezra Pound-t, George-ot, Hofmannstahlt és Rilkét említi): méghozzá nem kisebb erővel,, legfeljebb másként szól; ismerete nélkül az európai költészet körképe hiányos lenne.” (Anonim cikk, Endre Ady.) 22* 339