Török Gábor: Lírai igefüggvények stilisztikája - Irodalomtörténeti füzetek 85. (Budapest, 1974)
II. Líránk szabadon mozgó igei alapú szintagmái
. . .és — látni — a nagy háztömbök mögött allelujázva-üvöltve-nyögve-káromkodva 15 lihegve-hidegen-ravaszul-kapaszkodva emberlajtorján másznak magasra emberek . . . József Attila: Szép nyári este van 1924. ÖM. I. 194. Az sem mellékes, hogy hány mellérendelt mondatrész, határozó, tárgy csoportosul a versmondatban. A többszörös halmozástól okvetlenül elkülöníteném a páros mellérendelteket. Ez utóbbiak sorozatos előbukkanásukkal beletartoznak a paralelizmus, a párhuzamosság tágabban értelmezett jelenségkörébe is: Ott alszunk a száraz fában, villogó, bő szénrakásban, ifjú asszony keze kelt . . . 5 A mezőkön, legelőkön fölnyúlunk a fellegekbe, fürge karcsú karjainkbúl kicsordul a vér . . . . . .mint a barna föld, amelynek méhében sok jó zsír erjed, s fölolvadva, sercedezve 10 elvegyül vele. . . .piros lángokat nevetnek, szépen, tisztán öregednek . . . József Attila: Tüzek éneke. 1925. ÖM. I. 235. A párhuzamosságéhoz hasonló hatást erősíti itt, hogy a mellérendeltek gyakran rímelnek is egymással, s a határozókon kívül páros jelzők és alanyok is sorakoznak a versben. Ahogy „lefelé” a párosságnak van különleges értéke a halmozás körén belül, úgy fölfelé is lehet egy kissé bizonytalan határ: olyan mértéke a halmozásnak, amelyen túl újfajta hatás jelentkezik. Váci Mihály kései verseinek egyike, a Tenyérbe, ökölbe szinte másból sem áll, mint határozók 46