Török Gábor: Lírai igefüggvények stilisztikája - Irodalomtörténeti füzetek 85. (Budapest, 1974)
II. Líránk szabadon mozgó igei alapú szintagmái
vonja, a bizalmat a cselekvés, a kezdeményezés jelentésmozzanatával vegyíti. Mindeddig olyan eseteket vizsgáltunk, amelyekben a raghasználat nem töri át teljesen a köznyelvi korlátokat, a bővítő tagot kifejező nyelvtani eset grammatikailag nem összeférhetetlen az elsődleges jelentés szintjén a szerkezet igei alaptagjával. Éles határ azonban nincs itt. A köznyelvilég fakultatív lehetőségek közti döntéstől észrevehetetlen árnyalatokon át vezet az út a képiesítő raghasználatig. Néhány ilyen átmenetre itt utalok: didegő erdők anyja téli nap: leheld be zúzos fáidat meleggel, s állj meg fölöttünk is, mert megfagyunk e háborúk perzselte télben itt, ahol az ellenállni gyönge lélek tanulja már az öklök érveit. Radnóti Miklós: Himnusz a békéről. 1938. A tél főnévhez -ben rag időhatározó jelölésére nem szokott járulni. A szokásos télen annyira megszilárdult alakulat, hogy szófaji vonatkozásban már szinte nem is rágós főnév, hanem határozószó. Elképzelhető viszont, hogy az ineszszívuszragos télben nem időhatározó, hanem más, pl. körülmény határozó. A kontextusból is sugárzik, de ez a raghasználat is nyomatókosítja, hogy a tél elsőleges, évszak jelentése itt szinte teljesen hatástalanodik: társadalmi télről beszél a lírai én. A „Rimánkodik az éghez sok bolond . . .” (József Attila: Majd emlékezni jó lesz. 1935. ÖM. II. 144) határozója már nem tartozik e ponthoz, mert már teljességgel az Isten metonimikus megjelölése.19 De lehet-e ugyanilyen teljes értékű metonimia ez a határozó a Párizsi anzix (1927. ÖM. II. 338) egészen más szövegösszefüggésében ? 19 József Attila metonimiáiból igen szép anyagot gyűjtött össze szakdolgozatában volt főiskolai hallgatóm, Takács Irén. Itt az ő megállapításait is hasznosítom. 52