Török Gábor: Lírai igefüggvények stilisztikája - Irodalomtörténeti füzetek 85. (Budapest, 1974)
II. Líránk szabadon mozgó igei alapú szintagmái
tagadni, hogy bizonyos „pregnáns kifejezések”, alkalmi ráértések, tapadások nyelvi ténnyé, szociálissá is emelkedhetnek, és tompíthatják az ütközést a hozzájuk jelentésükben közelálló egyéni alkotású, lírai szintagmákban is. A szintaktikai összeférhetetlenséget változatos módokon lehet tompítani. Vessük össze a következő két versmondatot ! ,,Felétek nyalábosodom a hasadó reggelben, . . .” (Kassák: Vörös pillanat. I. m. 61) ~ „Én pedig a kalózok szigorú vasmacskáival halászok feléd az éjszakában” (Üzenet a jó embernek. I. m. 55). A határozó mindkét esetben kétértelmű, de az első mondatban mindkét értelem latívuszi (félétek ~ félétek, fölótek), tehát a mondattani összeütközés erős, a másodikban viszont a nyílt e-s féléd-nek nemcsak latívuszi, hanem lokatívuszi (’közeledben, a tartózkodási helyed környékén’) jelentése is van, s ez utóbbi tompítja az ellentétet. — Egészen csekély az összeütközés a következő József Attila-versben: „frissült kedvünk habzó mezőt göndörít alánk” (Forduló. 1924. ÖM. I. 183). Ugyanis a göndörít köznyelvi jelentését itt a hasonló alakú göngyölít, hengerít, penderít s még inkább ezeknek számos nyelvjárási, illetve alsó köznyelvi változata elhalványítja. A jelentéstapadásos szerkezeti tömörítés teljesen kétségessé válik a -ba, -be illatívuszragos határozók egy részében. Köztudomású, hogy a köznapi beszélt nyelvben ma már többnyire az inesszívusz -ban, -ben-je is ba, 6e-nek hangzik. Ez a jelenség betört az írott szépirodalom viszonylag legválasztékosabb nyelvtípusába, a líra érzékeny nyelvébe is. A költők eleinte óvatos hiányjellel pótolták a rag lekopó -íi-jét, manapság már ezt is elhagyják. József Attila is felhasználja ezt a poetica licentiát. Utánozhatja így a népnyelv egyszerűségét: A nyakába kék kötő — Mit kötsz, mit kötsz, könyvkötő? (Töredék 1928-ból) ÖM. II. 341. Használhatja az -n nélküli ragalakot rímelési vagy ritmikai okokból is: 84