Török Gábor: Lírai igefüggvények stilisztikája - Irodalomtörténeti füzetek 85. (Budapest, 1974)

II. Líránk szabadon mozgó igei alapú szintagmái

sorok állanak szemben. A busongva határozó amellett, hogy nyomatékosítja az alaptag igével jelölt folyamat lelki vonatkozását, e szabályos dallammenetben egy mély­hangú ütem, illetve félsor hangzásfeladatát tölti be. Már kortársai fölfigyeltek rá, hogy József Attila a való­ság ábrázolásában milyen szenvedélyesen törekedett az apró részletekig terjedő hitelességre. Tudjuk, hogy elv­­szerűen többre becsülte a lényegi igazit a felszíni valódinál, de a jelenségi oldal ábrázolásában és kifejezésében is mér­nöki pontosságra törekedett. Többek közt egy kiemelő határozója is ezt igazolja: 5 A saláták az estharmatban borzonganak, kotyognak halkan. Már-már rikoltva fölrepülnek. S tollászkodva megint elülnek. Piros hold körül. 1928. ÖM. I. 342. • József Attila sokszor megcsodált megszemélyesítéseinek egyik remeke: a saláták jércékké elevenednek, kotyognak — halkan. A baromfiudvar életét csak kissé is ismerő ember fülében mindjárt fölidéződik az aludni készülő tyúkok neszezése, halk kotyogása. A kiemelő határozó a költő valóságismeretéről tanúskodik, azt közvetíti: a k o 11 ó s kotyogására már korántsem illene rá mindig ez a halkan. A jelenséginek, a valódinak ez a lírai hitele azonban szolgál is. Nyilvánvaló, hogy épp az ilyen mély valóságismeretre utaló s a befogadó féltudatos, nyelvivé akár nem is alakított tapasztalatára apelláló megszemélye­sítéseknek van igazán erős, sugalmazó, képzeletmozdító hatásuk. A kiemelő határozónak fontos szerkezeti szerepe is lehet. József Attila Két keservesének (1929. ÖM. II. 7) Csin-bin című darabjából: elszállsz az ég alól, vagányok félig lúdtalpú Attilája; . . . 96

Next