Tüskés Tibor: Rónay György - Kortársaink (Budapest, 1988)
A hatvanas évek
hetők. Sokan és elismeréssel írnak róla.60 1 967-ben József Attila-díjjal tüntetik ki. Az interjú hazai népszerűvé válásának korszaka már nem érintette, ezért kevés a vele készített, nyomtatásban megjelent beszélgetés, kevés a pályájáról, emberi kapcsolatairól, gondolatairól a személyes önvallomás. A vele készitett egyik legterjedelmesebb interjú a József Attila-díj átadása után jelent meg az Élet és Irodalomban.61 Rónay már 1952-ben, a Vigíliában közölt A világiak nagykorúsága című tanulmányában világosan kifejtette egyház és társadalom, hívők és nemhivők viszonyáról vallott gondolatait, s a számvetés komolyságával, a társadalom iránt érzett elkötelezett felelőséggel írt világnézeti kérdésekről. Most, az interjú alkalmával is a legtöbb szó erről esik. Rónay már a két háború között a maga polgári módján következetesen demokratikus, antifasiszta érzelmű volt, s 1945 után is az maradt. Kritikusan szemléli a két háború közti „keresztény Magyarország”, a hivatalos katolicizmus irányvonalát: „Sokan a keresztet csak támasznak tekintették osztályérdekeik és privilégiumaik védelméhez.” Folytatásra méltónak az egyházon belül a harmincas évek közepe táján, főként az értelmiségi ifjúság elitjének körében jelentkező, a megújulást szolgáló szellemiséget látja. „Ez a réteg a vallás mély, termékenyítő élményi és intellektuális forrásai felé fordult, jórészt szándékos reakciójaként a túl ridegen tradicionális és szorosan nacionalista, félfeudális, és sajnos, a fasizmussal átszínezett katolicizmussal szemben.” A jelenben a párbeszéd híve, a katolicizmust és a marxizmust Európa két szellemi nagyhatalmának mondja. A világban történt változások egyházon és 157