Waldapfel József - Szabolcsi Miklós (szerk.): József Attila: Versek, 1929-1937 - József Attila összes művei 2. (Budapest, 1955)
II. Versek 1929-1937. Zsengék, töredékek, rögtönzések - 1937
A versek élére Juhász Gyula írt előszót : »A legnagyobb készséggel és örömmel vállalkoztam arra, hogy József Attila első verseskönyvéhez előszót írjak. Ez a nagyon fiatal és nagyon tehetséges költő a legteljesebb mértékben megérdemli, hogy a figyelem felé forduljon, hogy igaz szeretettel és reménységgel fogadja a magyar olvasóközönség, és liogy a kritika se menjen el mellette közömbösen vagy ellenségesen és ne elégedjék meg vele szemben a nyomtatásban megjelenőknek rendesen kijáró vállveregetéssel. József Attila Isten kegyelméből való költő, ezt meg lehet és meg is kell mondani és nagy fiatalsága olyan ígéretekkel teljes, amelyeknek beváltása — és ez nemcsak és nem mindig a költőn múlik egészen —- őt a jövendő magyar poézis legjobbjai és legigazabbjai közé fogja emelni. Ez a most serdülő és még iskoláit járó költő már eddig is sokat és mélyen szenvedett az élettől és az emberektől, hordozta a kietlen nyomor és elhagyottság keresztjét, árván és nincstelenül vándorolt és dolgozott és tanult, egyetlen vigasztalása az a jótékony és áldott géniusz volt, amely Csokonait és Petőfit — dicsőséges elődeit nyomorban és küldetésben, — a cudar és átkozott nélkülözés kőpárnáin és szalmavackán se hagyta cserben. Ma költőnek lenni megint áldozat és martírium egy kicsit, szegény költőnek lenni — bár ez talán pleonazmus — különösen az. De József Attilának vau még egy irigylésre méltó kincse, a költészet adománya mellett — ifjúsága és az a tudat, hogy előtte a végtelen lehetőségek holnapi birodalma. Ám a fiatal palántát szeretni, gondozni és ápohii kell, mert különben nem fog égbe nőni. (Ezt úgysem igen engedik meg nálunk emberek és viszonyok, akár Petőfiről van szó, akár Adyról.) Nem ismerek bölcsebb és igazabb fajvédelmet, mint a valódi tehetség, az ígéretes fiatalság megbecsülését, pártolását, okos, és szerető felemelését. Eniberek, magyarok, íme a költő, aki indul, magasba és mélybe : József Attila, szeressétek és fogjátok pártját neki! Ennek a szegény, csonka országnak egyetlen megmaradt és el nem rabolható kincse a kultúrája és ennek a kultúrának reménységei közül való ez a József Attila, akit nem én, de a múzsa avatott pappá, a szépség és az igazság magyar templomában.« 2. Nem Én Kiáltok. Korolmay-kiadás, .Szeged 1925. 110 1.. 1923—1924 versterméséből a költő újabb könyvet szándékozott kiadni. Erről tanúskodik az Espersit János hagyatékában fönnmaradt >>A legutolsó harcos« c. versesfüzete. (Galamb ö. : Makói évek 131 1.) A füzet néhány versét átvette az 1924 őszén összeállított verskötetébe, a későbbi Nem Én Kiáltok-ba. E kötet címe az első tervek szerint »A villámok szeretője« lett volna. (L,. József Attila 1924. október 30-i levelét Galamb Ödönhöz, Makói Évek 56.1.) A készülő kötetről nyomtatásban az első hírt a miskolci Reggeli Hírlap 1924 november 3-i számában megjelent Itt egy fa, ott egy fa c. vers alatti jegyzetében olvashatjuk. A Nem Én Kiáltok 1924. decemberének második felében hagyta el a sajtót. (1924. december 24-től való kötet-dedikációkat 1. Irodalomtörténet 1955 : 153-55.) A kötetben található versek : Nem én kiáltok . . . [FÉRFISZÓVAL] A szerelmes szonettje Ú trahívás Névnapi dicséret A szemed Nő a tükör előtt Férfiszóval I., II. Nyolcesztendős lányok Asszonyvárás asszonyszobor mellett Ezerfárosznyi végzet Dicsértessék 486