Botka Ferenc: Déry Tibor és Berlin. A szemtől szembe és forrásvidéke - Irodalomtörténeti füzetek 134. (Budapest, 1994)
Jegyzetek
Attila. Lukács György és Horváth Márton előadásai. Bp. 1946. 63 1. - A későbbi kutatások eredményeit Szabolcsi Miklós kismonográfiája foglalja össze: A verselemzés kérdéseihez (Bp. 1969. 123 1.), amely komplex módszerrel igyekszik a mű bonyolult és sokrétű szövetét feltárni. 176 A költeménynek ezt az oldalát már Szabolcsi monográfiája (1. 175. jegyz.) is érintette, hangsúlyosan azonban először Tverdota György tanulmányában esett róla szó: Eszmélet. = Literatúra 1983. 1-4. sz. 283-298., és T. Gy.: Ihlet és eszmélet. József Attila, a teremtő gondolkodás költője. Bp. 1987. 307-335. 177 A „semmi ágán”. = Híd 1962. dec., 12. sz. 1115-1129., és В. I.: Eszmék és látomások. Növi Sad 1965. 7-27. 178 Egy villanás Déry egy három évvel később keletkezett cikkéből, amelynek alaptétele s annak terminológiája szó szerint egyezik József Attila Egyéniség és valóság c. cikkének megfogalmazásával („Az ember alanya és tárgya a társadalomnak, amelybe beleszületett...”), s amely félreérthetetlenül jelzi: Déry elméletileg is József Attila nyomán járt az egyén társadalmi szerepének értelmezésében. L. Az írói szabadságról. In: D. X: Botladozás. Bp. 1978. 1. köt. 355. 179 Az idézet egy József Jolánhoz írt, 1927. ápr. 25-én keltezett levélből származik. L. József Jolán: József Attila élete. Bp. 1940. 285., és J. A. Válogatott levelezése. Sajtó alá rend. Fehér Erzsébet. Bp. 1976. 155. (Új Magyar Múzeum 11.) 180 L. a Hintze szájába adott kétségeit és vívódásait: „Az volt az érzésem, hogy a kétszáz márkás ruhámat nézi mindenki, s hogy le kellene vetnem, mert bepiszkolódott a gyanútól... ha a telkemet kiteszem, segítek magamon?” (114.) „Miért kell nekem duplán [ti. mindenért, a »befogadásért« is - В. K] fizetni?” (115.). 181 Hogy azonban milyen erőfeszítésbe került az értelmiségiek - s hát még az írók és a tehetség! - iránti bizalmatlanságon való felülemelkedés, az egyértelműen kitetszik egy későbbi megnyilatkozásból, amelyben a polgári és munkás származású szocialista művész helyzete között von párhuzamot. (L. Az elégedetlenségről. Levél Kassák Lajoshoz. = Szép Szó 1937. júl.-aug. 16. sz. 5. köt. 47-51., és D. X: Botladozás. Bp. 1958. 1. köt. 369-376.) De felszínre törnek ezek az élmények, méghozzá igen-igen indulatosan a József Attiláról írt nekrológban is: „Úgy látta egy időben, hogy saját osztálya cserbenhagyta. Nyilvánvalóan tévedett, amikor egy párt vezetőségét azonosította egy osztállyal, türelmetlenségében gyenge volt s érzékeny a megpróbáltatásoktól, melyek már felmarták bőrét; de megrendítő, hogy mindig a legjobbak esnek áldozatul a politikának, s ha már a költő sorsa, hogy félreértsék, vagy legjobb esetben kihasználják, még 115