Deréky Pál (szerk.): A magyar avantgárd irodalom (1915-1930) olvasókönyve Kommentált szöveggyűjtemény (Budapest, 1998)
József Attila: Lázadó szentek
JÓZSEF ATTILA Lázadó szentek* Ülök én újfent dögrovást a porban. De gonoszok csontjából őrölt porban. Uram, én is keresztelek újra. De fejemet oda nem adom újra. Én nem áldozom föl többé Izsákot. Inkább magam, de soha Izsákot. Szólok, hiába, Szodoma rám se hallgat. Szólok, de annak, aki majd meghallgat. Menyország kulcsát én a földre ejtem. Vén szivemet is a földre ejtem. Csak bennem legyen gonoszság helyettük. Engem büntess meg tűzön őhelyettük. Csak a szegények jutnak a pokolra. Én nem vigyázok többet a pokolra. Gyógyíthatót én meggyógyítok most is. De halottakat nem keltek föl most is. Szeretők Furcsák és betegek, Kik sebeket vetnek egymásba, hogy Beboronálhassák. Télen tüzek - nyáron Források fakadnak ujjaikból. Fáradatlanul csak Az örök gyönyört szigonyozgatják, Jégtömböket olvaszt És szöllőhegyeket Szárit ki sivatag lehelletük. A költemények forrása: József Attila összes versei NI. k. Kritikai kiadás, közzéteszi Stoll Béla. Budapest: Akadémiai, 1984 133