Fodor Géza: Zene és színház - Alternatívák (Budapest, 1998)
Belső színpad
Érdemes-e visszavonni A varázsfuvolát? istenérv, úgy A varázsfuvola sem érv „a felvilágosodás projektuma" mellett, de emiatt sem fájdalmat, szégyent és gyászt nem kell éreznie, sem késztetést, hogy e projektum belső ellentmodásait és kudarcát már az operában is kimutassa. Kiinduló kérdésem így szólt: érdemes-e visszavonni A varázsfuvolát? Mivel járunk jobban: ha van egy művünk, amely művészeti ágak és műfajok (színház, mese és zene), valamint egy zseniális komponista szerencsés összetalálkozása folytán egyetlenegyszer tökéletes és máig vitális művészi formát tudott adni a felvilágosodás mély emberi szükségletekben gyökerező ideológiájának, hiteinek, illúzióinak, vagy ha A varázsfuvolát is be tudjuk sorolni a leleplező művek végtelen tömegébe? A magam válasza nyilvánvaló, de nem akarom úgy feltüntetni, mintha csak a „varietas delectat" elve motiválná. Átlátszó, hogy világnézeti attitűd van mögötte. Tehát: elő a farbával! Két évtizeddel ezelőtt véletlen rokonságot véltem felfedezni A varázsfuvola alapeszméje és József Attila Ars poeticáiénak egy híres versszaka között. Az operának a szerző által intencionált befogadói perspektíváját keresve ma sem tudom elfojtani ezt az asszociációt. De ma már nem pátoszát, hanem problémáját hangsúlyoznám. A szövegváltozatok arra utalnak, hogy József Attila küzdött a gondolat pontosságáért: Kiáltsd ki: „Még nem nagy az ember, de képzeli, hát szertelen; kisérje két szülője szemmel: a munka és a szerelem!" Én tudom: még nem nagy az ember, de képzeli, hát szertelen; kisérje két szülője szemmel: a szellem és a szerelem! 145