Illés László - József Farkas: Mítosz és utópia. Irodalom- és eszmetörténeti tanulmányok (Budapest, 1995)
Tverdota György: József Attila szocializmusképe
tárgyává tennünk. Elegendő regisztrálni e világnézeti forrongás jellemző eseményeit: a költő összeütközését Horger Antallal, a szegedi egyetem dékánjával a Tiszta szívvel című vers miatt; kapcsolódását az avantgárd mozgalomhoz; személyes kapcsolatait a bécsi emigrációval; egy időben túlértékelt, máskor tagadott találkozását Rákosival; belépését a Magyarországi Szocialista Munkáspártba; látogatásait a Gyűjtőfogházban letartóztatott kommunista vezetőknél; ideális anarchista beállítottságát stb. Ezeknek az összeütközéseknek, kapcsolatkereséseknek végeredménye az a politikai-világnézeti felfogás, amelyet a költő Párizsban, 1927 tavaszára, közvetlenül a Halász Gábor megállapította cezúra előtt és után alakított ki. Nem több ez, mint a forradalmi munkásmozgalom egykorú ideológiai álláspontjának doktriner, tapasztalati háttérrel alig rendelkező, leckefelmondás-szerű megismétlése. Megtalálható benne a polgári szabadságeszme tagadása, a demokratikus (s ezen belül a szociáldemokrata) jelszavak cáfolata, arra hivatkozva, hogy a kapitalizmus imperialista korszakában a szabadság csak illúzió lehet. S eközben a költő alkalmat talál arra, hogy szót ejtsen a tőkekoncentrációról, a monopolkapitalista tulajdonformák kialakulásáról, a fokozódó militarizálódásról, imperializmusról, gyarmatosításról. Idézzük gondolatmenetének egy jellegzetes részletét: „mi a fenét akarnak azzal a szabadsággal? A »polgári szabadságok« ideje régen elmúlt akkor, amikor a kapitalista fejlődés elérte az imperializmus fokát, s a gazdasági élet domináns megnyilvánulásává a kiskereskedők szabadversenyéből - a tőke akkumulációja folytán - a bankok és a nagyipar trösztjeinek diktatúrája lett.” A költő érvelésében annak rendje-módja szerint megtaláljuk a demokratikus kibontakozás lehetőségének kiiktatását is: „A mai imperializmushoz képest a demokrata kapitalizmus, illetőleg közkeletű nyelven s kispolgárok számára szimpatikusán kifejezve: a polgári demokrácia visszafejlődést jelent.” A fiatal költő szerint az imperialista rendszer válságából egyetlen kiút van: az imperializmus és a bolsevizmus világméretű összeütközése, amely szükségképpen csakis az utóbbi győzelmével érhet véget: ,Ma a világ frontja a politikusok számára Anglia és Oroszország frontját jelenti, holott ez tévedés, mert a tulajdonképpeni front az imperializmus és a bolsevizmus frontja, melynek a jelzett államok ellentéte csupán egyik élesen előretolt pozícióját jelenti. Ez a front pedig egyre inkább elmélyül, s az összeütközés mennél tovább tolódik ki, annál inkább növekedik a bolsevizmus ereje, mert az imperializmus erősödésével erősödnek ennek ellentmondásai is.” S Párizsban, 1927 tavaszán József Attila magabiztosan jelöli ki az intellektuelek és köztük a maga helyét a harcoló felek között: „Előre nincs más út az intellektuelek számára, mint vagy az egyik, vagy a másik fronthoz csatlakozni, egyszerűen azért, mert bármilyen »független jószándékú« is legyen, két lövészárok között gépfegyvertűzben szántani nem lehet, ellenben igenis lehet ilyen munkát végezni az egyes frontok mögött.” 187