Illés László - József Farkas: Mítosz és utópia. Irodalom- és eszmetörténeti tanulmányok (Budapest, 1995)
Tverdota György: József Attila szocializmusképe
riséget megváltó eszméivel azok a torzulások, amelyekről a létező szocializmus országából, a Szovjetunióból érkeztek hírek? Annál inkább érzékenyen érintették őt a köréje hurkolódó problémák, mivel a szocializmustól a tömegek elemi létfeltételeinek előnyös megváltoztatásán túl egyre inkább saját személyiségének megváltását, lelkének meggyógyítását is várta. Belső konfliktusainak, lelki élete zavarainak magyarázatát és feloldását is abból a tanításból próbálta kihámozni, amely mellett egy életre elkötelezte magát. Amely mértékben az őt nyugtalanító korproblémákra nem talált kielégítő ökonómiai magyarázatot, s amely mértékben figyelme ezért az emberi tényező felé fordult, abban a mértékben irányult érdeklődése Marx közgazdasági munkáiról a gondolkodó filozófiai műveire, a Gazdasági-filozófiai kéziratokra és a Német ideológiára. Bizonyos pontokon a fiatal Marx feleletei sem elégítették ki, s itt a kor baloldali Marx-kritikájához, a neomarxizmushoz, a tudományos szocializmust korszerűsíteni akaró törekvésekhez, ezen belül főként a marxizmust a freudizmussal kiegészíteni kívánó tendenciákhoz kapcsolódott. Ahhoz az irányhoz, amely a szocialisták figyelmét az egyénre, az egyén problémáira: az élet-halál, a szerelem, a betegség, a gyermek-felnőtt viszony stb. kérdéseire irányította. „A marxi elmélet filozófia, de pszichológia is. Humanizmus, de éppen a legemberibb jelenséget - az elmebetegséget és a neurózisokat nem lehet vele megérteni.” „A társadalmi fejlődés humanista elvét össze kellene vetni már az egyén szociális fejlődésének tanulmányozásával, a történelmi materializmust a pszichoanalízissel” - írta például 1935 végén.23 Nem kevésbé mélyreható változásokra vet fényt az az elmozdulás, amely az 1927-ben polgári illúziónak bélyegzett szabadságeszme státusában következett be az évek során. A fasiszta hatalomátvétel, s talán a sztálini személyi kultuszról kapott hírek, illetve a magyar belpolitikai események, a Gömbös-féle jobboldali reformdemagógia arra késztették a költőt, hogy újra végiggondolja a szabadság és a rend összefüggéseit. E revízió eredményeképpen gondolkodásában fölértékelődtek a szocializmus demokratikus vonásai, a marxizmus humanista hagyományai, az európaiság eszménye is. „S ahol szabad szép szót szólni / Ütni kell ott, nem okolni” - írta 1927-ben, Szabados dala ban a költő. S most, mintha csak egykori önnönmagának válaszolna, az erőszak, a nyers tett helyett a szép szó, a testet öltött érv, az „okolás” mellett teszi le a garast: „Célunk az a társadalmi és állami életforma, melyben a szép szó, a meggyőzés, az emberi érdekek kölcsönös elismerése, megvitatása, az egymásrautaltság eszmélete érvényesül.”24 E szemléleti változásoktól nem függetlenül, érdeklődése, megbecsülése messze kiterjed a város érdes részén túlra, a társadalom más dolgozó rétegeire, a parasztságra, sőt a középosztályra is. 23 JAÖMIII. 178. 24 Uo. 186. 194