Illés László - József Farkas: Mítosz és utópia. Irodalom- és eszmetörténeti tanulmányok (Budapest, 1995)
Tverdota György: József Attila szocializmusképe
soraiban József Attila a bolsevizmus által ígért újfajta szabadságot igyekezett képileg megragadni: „A munkásság majd a sötét gyárra / kitűzi a szabadság zászlaját” - olvassuk a vers egyik közlésében. „A munkásság majd a sötét gyárra / szegzi az Ember öntött csillagát” - kapta meg a verszárás végleges formáját a Külvárosi éj című verseskötetben. Éppily fontosak azonban a különbségek, amelyek a verset elválasztják a levélrészlettől. A Munkások sorai, köztük legközvetlenebb formában „A munkabér, a munkaerő ára, / cincog zsebünkben” mondat már a marxi közgazdaságtan intenzív tanulmányozásáról, elméleti szakszerűségre való törekvésről árulkodnak. A munkáséletet leíró részletek pedig azt tanúsítják, hogy a költő a proletariátus sorsát a mindennapi tapasztalatból ismerte, s ferencvárosi gyerekkora emlékeit is felelevenítette az ábrázolás hitelességének nyomatékosítása érdekében. Jelen vannak a költeményben a falu iránti újabb keletű figyelem nyomai: „s mint fészket ütik le a kis falut” - jelenti ki a tőkés birodalmakról. Az ország, a haza gondja, ha csak jelzésszerűen is, de szintúgy helyet kap a Munkások körképében: „kis, búvó országokra rálehel / a tátott tőke sárga szája”; „s hazánk határát penész jelzi körben / a málló falon”. És a legfontosabb: az elfogulatlan olvasó nem tagadhatja, hogy a versnek, patetikus felajzottsága, retorikus fordulatai, a marxista tanok versbe szedése ellenére is nagy költői ereje, elemi hatása van. József Attila itt is arra törekszik - és nem sikertelenül -, hogy tiszta művészettel verseljen meg reális programpontokat, épp mint Petőfi, akire az Ady-vízióban hivatkozott, s akihez ekkortájt olyannyira hasonlítani szeretett volna költőként, emberként, sőt még küllemében is. A Munkások egy olyan költő portréját mutatja, akit nem gyötörnek kétségek, akinek számára még minden egyértelműnek, egyszerűen megoldhatónak tűnik. Ennek a versnek a szerzője még látni vélte, mit kell tennie, hol van a helye. Az elkövetkező esztendők, az érett József Attila-költészet kibontakozásának évei azonban a szocializmuskép további lényeges pozitív elmozdulásait hozták magukkal. A költői világkép eme fejlődése mögött nagyon sok új, zömében negatív tapasztalat húzódott meg. Közelről, aktív - nemegyszer szenvedő - résztvevőként szemlélhette a munkásmozgalom és a hatalom mérkőzését, annak gyakran drámai fordulatait, olykor kudarcait. Átélhette a két baloldali munkáspárt áldatlan viszálykodását, torzsalkodását. A maga bőrén érezhette, mennyire kevéssé tudtak mit kezdeni az illegális mozgalom vezetői a párt munkájából részt vállaló értelmiségiekkel. A mozgalmon belüli konfliktusait úgy élte meg, mint a „hivatalos” álláspont merevségét az elmélet kérdéseiben, laposságot a tudományos szocializmus problémáira adott válaszokban, értetlenséget minden olyan alkalommal, amikor nyugtalan szelleme mélyebbre akart ásni, mint a brosúrák magyarázatai. Költői és előadói ambícióit - úgy érezte - kicsinyes személyeskedéssel fogadják. A nagy történelem eseményei nem kevesebb töprengésre adtak neki okot. Hogyan győzhetett a fasizmus abban az országban, amelyben a munkásmozgalom a legfejlettebb volt? Hogyan egyeztethetők össze a kommunizmusnak az embe-193