Kubinyi András: Nándorfehérvártól Mohácsig. A Mátyás- és a Jagelló-kor hadtörténete - A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Könyvtára (Budapest, 2007)
Vár- és várostörténet, a katonaság mindennapi élete
A TÖRÖK HÁBORÚK HATÁSA MAGYARORSZÁG KÖZPONTI FEKVÉSŰ VÁROSAIRA 1541-IG Egy évszázaddal azután, hogy a Balkánon a XIV. század hatvanas éveiben először kerültek szembe egymással magyar és török csapatok, az ország egész déli határán szomszédos lett az Oszmán Birodalommal. A XV. század elejétől a törökök rendszeresen támadásokat intéztek a Magyar Szentkoronához tartozó területek ellen. Zsigmond király (1387-1437) gyakran került szembe az oszmánokkal, ezért hadszervezeti reformmal és egy végvárrendszer kiépítésével kísérletezett. Ennek során szerezte meg Nándorfehérvárt. A halála utáni két évtizedben a várnai (1444) és a rigómezei (1448) vereség ellenére a magyarok Hunyadi János vezetésével gyakran értek el eredményeket a török ellenséggel szemben. 1456-ban sikerült a szultán által ostromolt Nándorfehérvárt is felmenteni. Az oszmánok azonban 1459-ben elfoglalták a szerb despotátust, 1463-ben pedig a boszniai királyságot, ezzel megszűnt a Török Birodalom és Magyarország közti két ütköző állam.1 Ezzel a magyar-török kapcsolatoknak új szakasza kezdődött. Mátyás király (1458— 1490) kénytelen volt a meghosszabbodott határt biztosítani, és a Zsigmond által felállítani kezdett végvárrendszert továbbépíteni.2 Az erődítések építése, fenntartása, az állandó helyőrségek fizetése a magyar királyt elődeihez képest még békeidőben is jóval nagyobb kiadásokra kényszerítette, ezért pénzügyigazgatási reformot kellett bevezetnie. Ez nem csupán a kincstár szervezetét, hanem az adórendszert is érintette.3 A király eredetileg a földesurak beleegyezésétől függetlenül minden öt jobbágyporta után évi egy aranyforint értékű kamara haszna (lucrum camerae) nevű adót szedhetett be. Ez az adózási kötelezettség nem érintette a királyi szabad városokat, akik adójukat (census) egy összegben fizették meg. Olykor már Zsigmond alatt, halála után azonban többször előfordult, hogy a rendek esetről-esetre a kamara hasznánál magasabb rendkívüli adót, ún. subsidiumot (segély) szavaztak meg a királynak.4 Mátyás alatt a segélyt eléggé rendszeresen évi egy forint 1 Vö. Salamon Ferenc: Magyarország a török hódítás korában. Budapest, c. n. 11. skk. o. - Deér József: Zsigmond király honvédelmi politikája. Budapest, 1936.; Elekes, 1952.; Jovanka Kálié - Mijuskovic: Beograd u sredem veku. Beograd, 1967. 105-190. о.; Edgar Hönsch: Geschichte der Balkanländer. (Urban Bücher Bd. 112.) Stuttgart-Bcrlin-Köln-Mainz, 1968. 71-85. o. 2 Vö. Gyalokay Jenő: Mátyás király, a hadszervező és hadvezér. = Mátyás király Emlékkönyv születésének ötszáz éves fordulójára. Szerk. Lukinich Imre. I. k. Budapest, é. n. 271. o. 3 Kubinyi András: A kincstartói hivatal története és fejlődése Mátyás király haláláig. Kéziratos előtanulmány az Egyetemi Tankönyvhöz a Történettudományi Intézet Könyvtárában. Budapest, 1952. - Ez a munka soha sem jelent meg, eredményei összefoglalva: US: A Mátyás-kori államszervezet. = Hunyadi Mátyás. Emlékkönyv Mátyás király halálának 500. évfordulójára. Szerk. Rázsó Gyula, V. Molnár László. Budapest, 1990. 97-116. o. 4 Elemér Mályusz: Les débuts du vote de la taxe par les ordres dans la Hongrie féodalc. = Nouvcllcs études historiques publiées á l’occasion du XIIc Congrcs International des Sciences Historiqucs par la Commission Nationale des Historiens Hongrois. 1. Budapest, 1965. 56-82. o. 79