Nyilasy Balázs: Szavak tánca és árnyéktánca. Irodalmi tanulmányok A vén cigánytól Harry Potterig (Budapest, 2014)
Versek között
bolyong a lelkében és kutatja üldöztetése okát, vétkének nevét, a »bíróságot«, amely előtt pere folyik”, „Bejárja gyermekkora vétkeit, s gyermeki csínyei sorra vádlóan emelkednek fel előtte [...] majd képzelődve, bűnöket talál ki, el nem követett bűnökkel vádolja magát [...] csak hogy nevet adhasson annak a szorongásnak, amely kitölti tudatát”7 A krízisérzület kulturális termékenységének hangoztatása a hetvenes-nyolcvanas években már Magyarországon sem ütközik masszív akadályba, s a József Attila-i költészet átértékelése is lehetővé válik. „József Attila költészetében a semminek, a létezés szorongástól teljes magányának és esetlegességének megélése, mint Bori Imre szép tanulmányában is kifejti, jóval megelőzi az egzisztencialista filozófia rokon megállapításait [...]” - állapítja meg Beney Zsuzsa a vajdasági professzorhoz kapcsolódva a hetvenes évek első harmadában.8 Az elemző a Reménytelenül költőjét Pilinszky Jánossal veti egybe, s markáns vonalakkal rajzolja fel a szorongó alkotó körvonalait. Igaz, világképét (utolsó versei el fulladásával együtt is) integráltabbnak látja, mint az Apokrif alkotójának befejezett, zárt elidegenedettség-vízióját. (A két költői stádium különbözőségét egyébként az esszéista a hiány és a semmi találó fogalmaival szemlélteti. „Ahogyan József Attila költészete a hiányra, úgy épül Pilinszkyé a semmire” - írja.)9 Az 1973-as Ikertanulmányok azonban csak a kezdet volt. Beney 1989-ben ismét József Attila költészetével foglalkozik. Az újabb könyvet immáron teljes egészében az Eszmélet írójának szenteli, s tanulmányaiból az értelmezői hangsúlyok megváltozását olvashatjuk ki. „József Attila elsősorban személyiségjegyei, köztük kimagasló intelligenciája és érzékenysége következtében, állandóan az emberi lét abszurditását érzékelte [...]”, „[...] a szenvedés minden okánál előbb szenvedett, elsősorban azért, mert sohasem tudott a lét elviselhetetlen feszültségéről megfeledkezni. Ez a feszültség lerakodott csontjaiban, átjárta és megbetegítette a lelket és a testet is - a személyiség létállapotává változott [...] veleszületett szenvedés, mely talán mindenkivel veleszületik, csak nem mindenki eléggé erős, eléggé intelligens vagy bátor ahhoz, hogy ezt az érzést vállalja is, és ne fedje el a mindennapok gondjával, örömeivel és sokkalta könnyebb fajsúlyú bánataival. József Attila költészetét ez a forrás táplálta [...]”, „Itt, szenvedéseinek kútjában találkozott és folyt össze; vagy itt eredt forrásként, az a kettősség, amely ennek a lírának alapja; khtonikus, szavak alatti szubjektivitása, az emberi szenvedés olyan konpassióra késztető szánalmassága, amelyet csak a teljesen kiszolgáltatottak, a nyomorékok, az állatok és mindenekelőtt a szenvedő gyermekek iránt érzünk [...]”. E lírához Beney szerint lényegileg tartozik hozzá a „haláltudatosítás”, annak kimondása, hogy „[...] létünk lényege a halál, és nem a ráadásul kapott élet, a »talált tárgy«”.10 A jeles költő-esszéista válság- és szenvedéskoncepciója, láthatjuk, a nyolcvanas évek végére radikalizálódott. A József Attila-tamilmányok szerzője a szorongás életérzését immáron moderáció, mérlegelés, viszonylagosítás nélkül állítja főszerepbe. A semmi örvénylő vonzása e poézis egyetlen egzisztenciális tényezőjének, elsöprően domináns attitűdjének tűnik, s az alkotó más irányú késztetései (ha volnának is) kitörlődnek az oeuvre-ből. Az életöröm, a próbálkozó, küzdő fegyelem, a megszelídítő elviselés és a hozzájuk kapcsolódó poétikai ekvivalensek a Beney megalkotta József Attila-vízióból kihullanak. Az Elégia, a Külvárosi éj, a Téli éjszaka mély értelmű objektivációi, a Medvetánc mérsékelő, enyhítő tárgyias 7 I. m. 18., 19. * Beney Zsuzsa: Ikerlamilmányok. Budapest, 1973. 9. 4 I.m.41. 10 Beney Zsuzsa: József Atlila-lanulmányok. Budapest, 1989, 105., 105-106., 302., 131. 53