Pála Károly (szerk.): Tankönyvháború. Viták a gimnáziumi irodalomoktatás reformjáról a hetvenes-nyolcvanas években - Iráyított irodalom (Budapest, 1991)
Első felvonás. Irodalom I.
De visszavonhatatlanul rádöbbenhettünk annak a régi igazságnak a számunkravalóságára is, hogy az irodalom - a művészet teszi képessé az embert egyéni és nembeli önismeretre, és csak ez az önismeret lehet az alapja annak a történelmi tudatnak, ami az embert Marx szerint is speciálisan jellemzi; és amit előbb meg kell alapozni az ifjúságban, hogy a szocialista hazafiságot, a néphez, értékekhez, múlthoz, jelenhez, jövőhöz, emberiséghez való felelős viszonyulások bonyolult rendszerét ráépíthessük. Arról is most bizonyosodhatunk meg véglegesen, hogy a formát mindenek fölé helyező (a tartalom és forma dialektikus kapcsolatát érvényesíteni nem tudós így végeredményben metafizikus) strukturalista iskolák képtelenek a műközpontúság érvényesítésére. Aki nem a tartalomért kutatja a formát, az lemond az irodalom emberformáló szerepéről. A múlt két hónap minden irodalomórája bizonyította, mennyire képtelenség a középiskola első osztályában eklektikus deduktiv tételeket tanítani szemiotikából, miközben szinte egyetlen olyan mű sincs a diák kezében, amelynek üzenete számára valóban „dekódolható” lenne. Mert például véve az elsős gimnáziumi Irodalmi szöveggyűjtemény /. szemelvényeit, sem József Attila: Thomas Mann üdvözlése, sem I. Babel: A levél című novellája, sem Csehov: A csinovnyik halála vagy az utána következő Gogol: Az orr című elbeszélése nem alkalmas erre. Ahogy képtelenség Vörösmarty: Előszó című versét a nemzeti és irodalomtörténeti folyamatból kiragadni, s elsősök számára valamilyen koncepció példájaként ideiktatni, majd utána valami mást Nagy László: Himnusz minden időben című művével, ezt követően pedig Karinthy Frigyes: Szabolcska Mihályt perszifláló Egyszerűség”-évc\ példázni, hogy utána rögtön Rainer Maria Rilke Archaikus Apolló-torzó]á\a\ adjuk be a mattot a diákoknak és a tanároknak. De valójában nincs szándékom a könyvekkel vitázni, bár azért mertem a fentieket leírni, mert az eddigi tapasztalatok alapján képesnek tartom magam bármelyik mű korrekt és adekvát elemzésére. Sőt még azt is felfogtam, hogy József Attila fent említett versének melyik az a két sora, ami miatt a szöveggyűjtemény élére került. Ez a pedagógusoknak szóló kiútkereső bírálat nem álcázás. Valóban az iskolának, a velem együtt heti 50-60 órát dolgozó magyartanároknak szól. Azért írhattam le - azért kellett nekem leírnom, mert a sorsomon, a bőrömön érzem minden magyarázatunkat, mentségünket és ismerem 114