Pála Károly (szerk.): Tankönyvháború. Viták a gimnáziumi irodalomoktatás reformjáról a hetvenes-nyolcvanas években - Iráyított irodalom (Budapest, 1991)
Negyedik felvonás. Irodalom IV.
zelítések vannak. Nem értett egyet Tóth Dezső drámai hangú levelének következtetéseivel. A sajtóvitából olyan tendenciát vélt inkább kiolvasni, amely az oktatáspolitikát vissza kívánja vetni a művészetpolitika már kivívott eredményei alá. Fontosnak tartja — mondta — a szöveg finomítását, alternatív tankönyvek megírását, a Gorkij-fejezet bővítését stb. „Koalíciós” tankönyvet azonban nem tart lehetségesnek. Végezetül védelmébe vette az Iskola a határom, mondván, ez éppen nem a sziszifuszi modell reprezentánsa, hiszen arról szól, hogyan védhető meg, hogyan menthető át az emberi integritás, márpedig ez jellegzetesen prométheuszi problematika. Szabolcsi Miklós arra hívta fel a figyelmet, hogy a tankönyvet pedagógiai szempontból kell értékelni. Jóllehet nem kis ellentmondás érzékelhető az 6 József Attila-szemlélete és Madocsaié között, nem kérte számon saját álláspontját a tankönyvszerzőn. A Művészetpolitikai irányelvek elavult dokumentum, egyébként is épp az irányzatokról szóló része a legkevésbé átütő erejű. A mai magyar kultúrában való eligazodáshoz segítséget kell adnia a tankönyvnek is, és csak helyeselhető, hogy megteszi. Mészöly, Mándy és Pilinszky, Ottlikról nem is beszélve, nem periférikus figurái a magyar irodalomnak. Korábban ő is Benjámint tartotta a József Attila-i hagyomány folytatójának, ám ez az álláspont 1960-at tükrözi, nem 1985-öt. Ma már úgy látja, az intellektuális, a szocializmust válságával együtt is vállaló Pilinszky e költészet igazi örököse. Az oktatáspolitika megpróbál a jelen értékviszonyaihoz közelebb kerülni. Szabadabb, választhatóbb modell felé megyünk, elképzelhető, hogy kisebb közösségek (például a lakóhely) jobban beleszólnak majd, mit tanítsanak az iskolában. Nem lehet többé egyetlen tankönyvben gondolkodni. Vannak más, alternatív lehetőségek, az irodalomtanítás nem mindenhol kronologikus stb. A tanterv fontos dokumentum, de nem kőtábla, megváltoztatható. A negyedikes tankönyv alapvető hibája, hogy túlzsúfolt. Nem több, hanem kevesebb szerző néhány művének kellene helyet kapnia benne. A tárgyalt szerzők számának további szaporítása nem járható út, már csak azért sem, mert nincs olyan tankönyvíró, aki minden igénynek meg tudna felelni. Petró András rövid hozzászólásában leszögezte, hogy a Tankönyvkiadónak nem áll szándékában antimarxista könyveket kiadni, és hogy legalább három évre van szükség egy tankönyv átfutásához. 468