Péter László: József Attila nyomában. Válogatott írások (Budapest, 2000)
József Attila és a népköltészet
JÓZSEF ATTILA ÉS A NÉPKÖLTÉSZET Nagy íróinknak, költőinknek a néphagyományokról, különösen a népköltészetről alkotott nézetei mindig számot tarthatnak érdeklődésünkre, hiszen nyilatkozataik nyilvánvalóan összefüggenek írói, költői gyakorlatukkal. Csokorba szedhetnénk, hogy íróink, költőink Erdősi Sylvester Jánostól, Kölcseyn, Csokonain, Petőfin, Aranyon, Kemény Zsigmondon, Vajda Jánoson, Jókain át Móricz Zsigmondig hogyan vélekedtek a népköltészet értékéről, szépségeiről. A népköltészet becsülői, ismerői és szeretői között ott van a legnagyobb magyar proletárköltő, forradalmi klasszikusunk, József Attila is. Gunda Béla e hasábokon elsősorban mint kortárs elevenítette föl József Attila kapcsolatait a korabeli néprajzi kutatással, az ifjúság népkutató mozgalmával. Azt hisszük, nem érdektelen emlékezését József Attila életrajzából és életművéből vett néhány adattal kiegészíteni. Hol szerezte első népköltészeti élményeit? Öcsödön-e, nevelőszüleinél; Szabadszálláson-e, nagyszüleinél és anyai rokonainál; vagy csak jóval később, 1922 nyarán Kiszomboron, pontosan nem tudjuk. Azt is nehéz lenne eldönteni, vajon a folklór közvetlen hatása, vagy Erdélyi József népi ihletésű lírájának közvetítése termékenyítette meg költészetét, és eredményezte, hogy ekkortájt, főként 1923 végétől 1926-ig, számos folklorisztikus fogantatású verset írt, köztük a híres „szegényember”-verseket. Mindenesetre, amikor 1924 őszén beiratkozik a szegedi egyetemre, már tudatos néprajzi, népköltészeti érdeklődéssel fordul az idevágó stúdiumok felé. Az első félévben fölvette Mészöly Gedeon 63