Péter László: József Attila nyomában. Válogatott írások (Budapest, 2000)

József Attila és a népköltészet

JÓZSEF ATTILA ÉS A NÉPKÖLTÉSZET Nagy íróinknak, költőinknek a néphagyományokról, különösen a népköltészetről alkotott nézetei mindig számot tarthatnak érdeklő­désünkre, hiszen nyilatkozataik nyilvánvalóan összefüggenek írói, költői gyakorlatukkal. Csokorba szedhetnénk, hogy íróink, költőink Erdősi Sylvester Jánostól, Kölcseyn, Csokonain, Petőfin, Aranyon, Kemény Zsigmondon, Vajda Jánoson, Jókain át Móricz Zsigmondig hogyan vélekedtek a népköltészet értékéről, szépségeiről. A népköltészet becsülői, ismerői és szeretői között ott van a legna­gyobb magyar proletárköltő, forradalmi klasszikusunk, József Atti­la is. Gunda Béla e hasábokon elsősorban mint kortárs elevenítette föl József Attila kapcsolatait a korabeli néprajzi kutatással, az ifjúság népkutató mozgalmával. Azt hisszük, nem érdektelen emlékezését József Attila életrajzából és életművéből vett néhány adattal kiegé­szíteni. Hol szerezte első népköltészeti élményeit? Öcsödön-e, nevelőszü­leinél; Szabadszálláson-e, nagyszüleinél és anyai rokonainál; vagy csak jóval később, 1922 nyarán Kiszomboron, pontosan nem tudjuk. Azt is nehéz lenne eldönteni, vajon a folklór közvetlen hatása, vagy Erdélyi József népi ihletésű lírájának közvetítése termékenyítette meg költészetét, és eredményezte, hogy ekkortájt, főként 1923 vé­gétől 1926-ig, számos folklorisztikus fogantatású verset írt, köztük a híres „szegényember”-verseket. Mindenesetre, amikor 1924 őszén beiratkozik a szegedi egyetem­re, már tudatos néprajzi, népköltészeti érdeklődéssel fordul az idevá­gó stúdiumok felé. Az első félévben fölvette Mészöly Gedeon 63

Next