Sinka Erzsébet: Két hold alatt. Zelk Zoltán megíratlan önéletrajza (Budapest, 1999)
„S én kézenfogva vezetnélek”
Meg is írta: Ebéd az intelligens konyhán címen a Magyarországba 1934-ben. A lap rajzolóját is magával vitte, így nemcsak megírta, rajzokkal is illusztrálták a hajdan „jobb napokat látott”, ezért még az ingyen konyha asztalánál is rátarti embereket: A társadalom keresztmetszetét láthatjuk itt. Az ebédelők java részét városatyák juttatták a nagy kincshez, a barna ebédjegyhez, s ez meglátszik a törzsasztal elkülönülésén. Van itt keresztény és szocialista törzsasztal, sőt nyilaskeresztes és legitimista asztaltársaság. Éppolyan politizálás folyik a párolgó ingyen leves fölött, mintha valamelyik politikai alakulat rendezne ebédet egy előkelő étteremben... Akármilyen mélyre is taszította ezeket az embereket a nyomor, tovább akarják élni régi életüket. Aki politikus természet, az politizál, ósdi, tízéves kalapban ülő nők a divatról, táncról beszélgetnek, egykori színészek régi, vidéki sikereiket idézik vissza — kopottan, borostásan és fakón, de itt liheg egy kis „intellektuális” társadalom az ingyen konyha asztalainál. Sokan teljes letargiába esnek közülük, de nagy részük kapaszkodik az életbe, s kapaszkodik az iskolákkal megszerzett „intelligens”-pozícióba. (Pr. 1.44-45.) Egy ideig közéjük tartozott a cikk írója is, emberi sorsa nem sokat változott. Ha a csavargások, hajnalig tartó kávéházi üldögélések véget értek is, a barátok megmaradtak. Aztán amikor József Attila is zuglói lett, a városba gyalogolva Z. gyakran ugrott fel hozzá: Ő Zugló „belvárosában”, a Korong utcában élt Szántó Judittal és Judit kislányával. Én Zugló „kültelkén”, a Balázs utcában, a Rákos patak mentén. Déltájban, a városba menet, sokszor bekopogtam József Attilához, akit — mert éjszaka is dolgozott — rendszerint paplan alatt találtam. Egyik nap sem délután a Japánban, sem este a Simplonba nem láttam. Mikor másnap délben beállítottam hozzá, betegen találtam. így történt, hogy nem látta az előző napi Esti Kurírt, amelyben Ignotus Pál akkortájt napilapban szokatlanul nagy terjedelmű méltatást írt a Medvetánc című kötetről. Akkor írták le először József Attiláról, hogy nagy költő. Izgatottan küldte a kislányt, szerezzen valahogy egy előző napi Esti Kurírt. Tíz perc múlva már kezében volt az újság, s elolvasta kétszer, háromszor, ötször... majd az újságot a paplanra ejtve, fölsóhajtott: — De szívesen olvasnám holnap reggelig... Senki sem érezte annyira a siker, a szeretet hiányát, mint ő. Kevés embernek mérte olyan fukarul az Isten, mint éppen őneki. (Pr. 3.64.) Ki szerette meg József Attilát, ki tudta még róla, hogy nagy költő? Tudta Déry Tibor. Amikor József Attila egyik verses füzetével lelkendezve befutotta a várost, összeakadt Kassák Lajossal, akinek rajongva beszélt József Attiláról. Kassák ezt 163