Sz. Nagy Csaba: József Attila és az istenek (Budapest, 2009)

Függelék

Függelék Nem lenne hiánytalan a költő istenképének vizsgálata, ha nem nyer­ne kritikai említést az a többi kísérlet, amely arra törekszik, hogy összefoglaló képet adjon József Attila istenéről. Ezek most szerző­jük nevének alfabetikus sorrendjében nyernek bemutatást, elkerülni kívánva a mindenféle kiemelésben rejlő részrehajlás veszélyét: Ám teljességre törekedni - a magyarázatok nagy száma miatt — lehetet­len. Némelyikük elfogultsága sem vitatható, hiszen közöttük olyan is előfordul, amely szerint a költő „a maga teremtette torz istenképpel viaskodott (...) nem Jézus Istenét hívja, hanem valami félelmetes név­telen Hatalom előtt hódol”, ezért aztán nem is kell figyelembe venni. (Szabó Ferenc: József Attila istene, in: Távlatok, 2005.) H iszen ebből a megközelítésből annak saját torz volta és nem az istenkép torzulása következik. Kelényi István az általa szerkesztett, fentebb már említett, a Szent István Társulat által 1993-ban kiadott versösszeállítás (József Attila: Fogadj fiadnak, istenes versek) előszavában kísérel meg össz­képet alkotni József Attila Istennel kapcsolatos költői attitűdjé­ről és felfogásáról. Egy 1936-os verstöredék közlése után felteszi a kérdést, hogy hitte-e Istent a költő, vagy - mint írja - csupán csak félte. A hitet a Biblia Istenében a költő — mint az a II. fejezetben bebizonyosodik - többször megtagadta. Az istenfélelem buzgó vallásos tiszteletet jelent ugyanavval az Istennel szemben, ám az sem volt sajátja (lásd: Imádság megfáradtaknak). Viszont helyeselni lehet a méltató megállapítását, miszerint a költőt „Istentagadónak nevezni aligha lehet”. A látszólagos ellentmondást feloldani az a tény tudja, hogy József Attila nem hitte vagy félte istenét, hanem önmaga • 60 •

Next