Sz. Nagy Csaba: József Attila és az istenek (Budapest, 2009)
Függelék
ebből azt emeli ki, hogy Petri „József Attila költészetét a vallásos költészet laikus vonalába sorolja, amelynek jellegzetes képviselői Ady és Rilke voltak". Sárközy csak azt nem említi, hogy Petri éles határt von Rilke és Ady, valamint József Attila „laikus vallási” lírája közé. (Lásd Petri tanulmányának ismertetését.) Szerinte az előző kettőnek ugyanis volt hite a keresztyén Istenben, ám hangjukat ennek a hitnek az elvesztése görcsösíti, mígjózsef Attilában ez a hit sohasem volt meg. Csupán ez a körülmény is kétségessé teszi Petri megállapítását, miszerint József Attila vallásos költő volt. Sárközy továbbá Petriről azt írja, hogy ő „egyszerre vall JózsefAttila kétségbeesett istenkereséséről, és a saját isten-hiányáról”. Ez az említett tanulmánynak olyan értelmezése, amely belemagyarázásnak tűnik, mivelhogy Petri sem istenkeresést, sem istenhiányt nem panaszol. Az előszó szerzője a továbbiakban az általa beválogatott tanulmányokat méltatja, s ezekben felfedezni véli (mind Beney Zsuzsánál, mind Melczer Tibornál) azt, hogy a költő utolsó verseiben Isten-hiányt hangsúlyoznak. Holott ezt csupán bele tudja érezni Beney Zsuzsa esszéibe, aki azt úgy akarja, de Sárközyn kívül senki ezt explicite ki nem jelenti. Nem is teheti, hiszen a költőnek már akkor régen megvolt a maga istene, s csupán annak a fájdalmának adott hangot, hogy az nem képes rajta segíteni. Melczer éppen ennek ellenkezője mellett tör lándzsát. Szerinte a költő a „Mindenkiről gondoskodó” Istenről ír, ami alatt ő - a költővel ellentétben - csak a bibliai Mindenhatót értheti. Scheiber Sándor: József Attila istenes verseinek tárgy- és képzettörténeti háttere. Magyar Irodalomtörténeti Társaság, Bp., 1946. A szerző bevezetőjében olvasható: „József Attila istenszemlélete valahogyan rokonságot tart a középkori amor sanctus naivságával és Assisi Szent Ferenc istenmegélésének közvetlenségével. Ennek a gyermekded látásnak magyarázatát keresve, nővére egy mondatába fogózunk: a korán eltűnt apának a hiányérzete tette azt, hogy a kisfiú olyan sokat foglalkozott a Jóistennel. Apjára gondol, mikor Istennel beszél. Innen a szinte ■ 7Ъ ■