Széchenyi Ágnes (szerk.): Schöpflin Aladár a Vasárnapi Ujságban 1898-1921 (Budapest, 2018)
Könyvkritikák, íróportrék, nekrológok és publicisztikai írások
gatartásában áll alakjaival és történetével szemben, életfelfogása, tárgyaló módszere Zolát juttatja eszünkbe, de inkább összefoglaló képekkel dolgozik, nem az adatoknak és dokumentumoknak olyan aprólékos, halmozó bőségével, mint a francia író. Az erkölcsi romlás kelti fel figyelmét, akár az előkelő társadalmi osztályok férfiait és nőit rajzolja, akár az alsóbbak züllését, s végeredményben a gavallér szerelmi morált - vagy jobban mondva immoralitást - mutatja meg a maga következéseiben. Budapest regénye ez a kilencvenes években, nem az egész Budapesté, hanem néhány nevezetes és feltűnő jellemvonásáé, amelyek annak idején annál inkább feltűntek, mert újon fejlődöttek voltak. S a maguk valóságában alighanem ebben a regényben kerültek először tárgyalásra. A mai olvasó számára Kóbor e regénye egészen új lehet, még annak is, aki annak idején olvasta; az új kiadásnak tehát megvan az az érdeme is, hogy irodalmunk egy figyelemre méltó alkotását kiemeli a méltatlan feledésből. Az igen szép kiállítású könyvhöz, Haranghy Jenő23 rajzolt szép címlapot. Krúdy Gyula írta Kóbor Tamásról (A Reggel, 1930. december 22. 10.): Kóbor Tamás, Budapest regényírója Nem limonádé, de a harci szekereket kenegető kulimász sem. Pesti élet: ha akarod úgy mondani, hogy békebeli, ha akarod, tegnapi, amely még előveszi komódjaiból jó vásznait, tartósságra szőtt posztóit, elmúlhatatlan igazságait és igazságtalanságait. Ez a Kóbor Tamás irodalma. Kóbor Tamásnál jobban aligha ismeri valaki alaposabban Budapestet. Látta a Sugár út parkettkockáit, a fényűző város kényelmes fogatai részére kirakva; és látta az Andrássy út mellékutcáiból is városát, ahol szegény szépleányok a tavaszból csak a szeplőt vagy az elérhetetlen vágyat ismerik. Budapest regényírója. Sokszor leírtuk már róla ezt a foglalkozást, de napjainkban e legaggodalmas[abb], szinte rémülten akadozó városban jólesik megismételni, hogy van egy író, aki ennek az elfurcsult Pestnek ifjonti, céltudatos, reményteljes életét éppen úgy följegyezte, mint két eszlári pőrét, egyiket a vérvádért, másikat a kommunizmusért, 23 Haranghy Jenő (1894-1951), festő, illusztrátor, plakát- és bélyegtervező, 1915 és 1945 között az iparművészeti iskola tanára. Az Országos Magyar Iparművészeti Iskolán és Nagybányán tanult. Rendkívül termékeny alkotó volt. Az alkalmazott grafikai műfajok (plakát, bélyeg, ex libris) mellett a művészi sokszorosító eljárásokat (rézkarc, litográfia) is művelte. Legismertebb bélyegtervei az 1923. évi Petőfi-sorozat 40 koronás, valamint az 1927. évi Repülő-sorozat álló alakú címletei voltak. Mintegy 200 könyvhöz készített illusztrációt, illetve borítótervet (Csokonai, Madách, Vörösmarty, Móricz, Kipling, Cooper, La Fontaine és mások műveihez). Tagja volt a KÉVE művészcsoportnak, az Iparművészeti Társulatnak, a MAPE művészegyesületnek. Tanítványait - közéjük tartozott pl. Reich Károly, Márk Tivadar, Gönczi-Gebhardt Tibor, Amerigo Tot, Szántó Piroska - nem korlátozta másfajta törekvéseikben. 1935-ben 14 seccót festett a dorogi Munkásotthon, ma József Attila Művelődési Ház színházterme részére, és ugyanebben az évben tervezte meg a Szent József-piébániatemplom üvegablakait, melyek 1936-ban készültek el. 1941-ben a Műcsarnok timpanonjának mozaikját tervezte. 1945 után a komlói filmszínház számára készített falképeket. 1923-ban, 1925- ben és 1943-ban volt gyűjteményes kiállítása. 769