Székely György: Népek, rendek, dinasztiák. Tanulmányok Közép- és Kelet-Európa hadtörténetéből - A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Könyvtára (Budapest, 2010)
Hunyadi, Kapisztrán és a népi keresztesek nándorfehérvári diadala
Nagy változások zajlottak ebben az időszakban az európai hadművészetben. Már a svájci háborúk, majd a 100 éves háború eseményei és Nikápoly megmutatták a lovagi hadviselés válságát, e hadművészet különös alkalmatlanságát az oszmán hatalom elleni harcban. Itáliában figyelemreméltó volt a zsoldosság fejlődése. A XV. század első évtizedeiben a francia hadszíntereken, különösen Normandiában megnőtt a népi szabadcsapatok szerepe a banditák elleni harcban. De ezek hősiességük mellett is zömükben szervezetlen, gyengén felszerelt parasztcsapatok voltak. Döntő változást a cseh huszita forradalmi mozgalom mezei hadserege jelentett, amely népi összetételű, fegyelmezett haderő volt, s messzemenően fejlesztette a stratégiát, taktikát és hadfelszerelést. A népfelkelés és a huszita hadművészet felhasználása azért vált lehetővé Hunyadi küzdelmeiben, mert mint haladó feudális államférfi nem riadt vissza alkalmazásuktól. Állásfoglalását az teszi érthetővé, hogy a népet elsősorban mint az ellenségtől legjobban fenyegetett tömeget nézte. Hadi újításai éppen ebben gyökereznek. Gyalogság, könnyűlovasság és huszárok, tüzérség, ágyús hajók, keréktalpas ágyúk már előtte is fel-felbukkannak a felvidéki huszitáknál, ill. Zsigmond utolsó évtizedének az oszmánok elleni védelmi harcaiban. Mindez azonban csak Hunyadi hadseregeiben nyert komoly súlyt és vált támadó hadműveletek eszközévé. Hunyadi nagy eredményeit legfőképpen azért érhette el, mert a történelem legnagyobb erejéhez, a néphez mert fordulni. A maga életének is nagy fordulata volt, amikor 1442-ben Mezid bég erdélyi betörése során feudális csapataival vereséget szenvedett és a megelőző években elért eredményeket pusztulással fenyegette az oszmán hódítás. Hunyadi jól tudta értékelni az 1437-1438. évi erdélyi felkelés során megmutatkozott jelentős népi katonai erőt és erényeket. A veszélyben a székelyeket, a parasztokat és a városlakókat hívta fegyverbe és néhány nappal a vereség után már új sereget szervezhetett. Török forrás szerint román csapat is segítette. Az ütközetben megmutatkozott, hogy a népi hadsereg gyakorlatlanságát és rossz felszerelését ellensúlyozni tudja az elkeseredés és a lelkesedés, amellyel családjukért, talpalatnyi földjükért, városaikért harcoltak a nép fiai. Hunyadi utóbb joggal dicsérte meg katonái mellett a „népek” virtusát. A Szehabeddin elleni védelem létszámának zöme is az erdélyi „lakosok” (falusiak és városiak) és a székelyek soraiból került ki. Köztük sok lehetett a hadviselt: az ütközetet jól összehangolt csapatmozdulatok is segítették a kedvező döntéshez. Nagy volt a népfelkelők szerepe a „hosszú hadjáratban”. A források keresztes önkéntesek óriási tömegéről beszélnek, akiknek jelentős része - mint hangsúlyozzák - nem zsoldért vonult hadba. A felkelők közt hazai jobbágyok is voltak: Hunyadi mozgósította őket, s az Arad megyei hatóság az ő utasítása alapján biztosított szabad eltávozást földesuruk birtokáról a sereghez. Szerepük korántsem merült ki a létszám felduzzasztásában. A hadjárat egyik csatájában nagy szerepe volt a bokrok közt rejtőző keresztesek meglepetésszerű támadásának. Hosszú lándzsáikkal az oszmán had lovait zavarták meg, amiben a gyalogharcmód egyik jellegzetes módszere tűnik fel. A Várnánál végződő hadjáratban is mintegy 1000 keresztes vett részt. A huszita fegyveres alakulatok 1434 után zsoldossá váló része is pozitív szerepet játszott a hazai fejlődésben, legalábbis a hadművészet és haditechnika haladó vonásainak elteljesztésében. Hunyadi korán megismerhette a cseh husziták dicső harcát, hiszen 1434-ben Bázelba kísérte Zsigmondot. Csehországi útja mind az akkor legfejlettebb, a nép által továbbfejlesztett hadművészetnek, mind pedig a paraszt-plebejus elemek harci értékének, 77