Székely György: Népek, rendek, dinasztiák. Tanulmányok Közép- és Kelet-Európa hadtörténetéből - A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Könyvtára (Budapest, 2010)
Hunyadi, Kapisztrán és a népi keresztesek nándorfehérvári diadala
sek kapitánya a Nándorfehérvár alatti felkelőiről ezt emelte ki: a köznéppel a városokból és falvakból. Boroszlóban 800 fiatal, erős férfi vette fel a keresztet, Eschenloer krónikás hangsúlyozza, hogy harci kedvükben otthon hagytak feleséget és gyermeket. A városi tanács adott élelmet és szekereket, gazdag polgárok adtak pénzt a felszerelésre. A pápai és népi kereszténység eme fellángolása hatása miatt Kapisztrán János élete alaposan megváltozott. Dél-Magyarországon már így prédikált: „Azok, akik a török ellen segítenek, a mi barátaink, mi barátságosan fogadjuk a rácokat, a szakadárokat, a valachokat, a zsidókat, az eretnekeket, vagy a pogányokat, ha ők ezekben a nehéz időkben velünk együtt harcolni akarnak. Most a törökök ellen kell harcolnunk”. Ezek közé tartoztak Szilágyi Mihály belgrádi szerb hajósai, akik Tagliacozzoi János szerint mind görögkeleti szakadárok, de a török kérlelhetetlen ellenségei, soha meg nem futamodnak. Mindezek a népi erők ott voltak Belgrád felszabadítói között. Fél évezred előtt ebben a döntő csatában forrt össze leginkább az a két erő, amely Hunyadi hadainak erejét, lendületét biztosította: a népi felkelő és a huszita típusú harcos. A népfelkelők Hunyadi hadjáratai során fő szerepüket kétségtelenül a belgrádi diadalban játszották. Belgrád nemcsak a törököktől legyőzött Szerbia maradványát, de egyben Magyarország kulcsát is jelentette. Védelmére földesurak alig jelentek meg, az Hunyadi katonáin kívül elsősorban a felkelő népre hárult. Ilyen méretű népi felkelés annyira szokatlan volt az akkori idők hadviselésében, hogy a korabeli források bőségesen jellemzik az ország népéből összegyűlt hadsereget. Tudjuk, hogy Hunyadi seregén kívül csak egyetlen katonabáró jelent meg, s nyújtott támogatást magyar és szerb csapattal s az oszmán hadtápvonal zaklatásával. A közvetlenül birtokaikban nem fenyegetett urak azonban nem mozdultak. Ez már akkor várható volt, amikor a keresztes had toborzása megindult. Kapisztrán már márciusban jelentette a pápának, hogy „igen sokan felvették már az egyházi és világi nagyok közül a keresztet és tömegesen a nép”. A minorita Tagliacozzoi János hangsúlyozza, hogy a nemesek és a kliensek közül többen is felvették a keresztet, de a táborban egy sem jelent meg. „A gazdagok és nemesek otthon ülnek”. Szerinte a szegény keresztesek (crucesignati povirelli) vágytak a vértanúságra. III. Callixtus pápa is a népi keresztesek (populares crucesignati) és egyetlen lovag, Hunyadi János győzelmét magasztalta. Aeneas Sylvius megjegyzi a seregről, hogy nem a gazdagok és nemesek alkották, hanem a szűkölködő és a rendezetlen nép. Carvajal János bíboros szerint is a szegény keresztesek (pauperes crucesignati) voltak azok, akik harcoltak. Elmaradtak a hadból az erdélyi szászok csapatai is. A korabeli források szemléletes leírásaiból világos, hogy ez a sereg a nép fiaiból állott: parasztok, kapások, szegény emberek, falusi papok, diákok, kolduló barátok álltak soraiba. Többségük az ország déli, eretnek tömegekkel rendelkező részeiből került ki. A parasztság ez időben is rendelkezett némi kezdetleges fegyverzettel. Példa erre, hogy 1444 októbere előtt a ceglédiek egyik társuk bántalmazása miatt megtámadtak egy földesurat, a harang szavára fegyveresen a piacra gyülekeztek s nyilazni kezdték a hatalmaskodókat. Az 1456. évi keresztes sereg felszerelése is paraszt-plebejus összetételre vall: zömüknek csak kardja, fütyköse, parittyája volt, kévésüknek volt számszeríja és nyila, szakállas puskája, ólomgolyója, vagy csáklyája. Fegyverük lehetett a cséphadaró is, amely köznév már a XIV. századvégi magyar szójegyzékben szerepel. Turóczi és Arenpeck szerint a had 81