Varga Rózsa (szerk.): Tardoson, a téren és a pázsiton. Tardosi szlovák balladák, dalok, imák (Budapest, 2000)
Az egyes művek jegyzetei
Katalin énekelte. A szövegek azonosak, kivéve a 4. versszakot, amit az 1995-ös előadásból építettünk bele a megfelelő helyére. E ballada a Hunyadi János vezette 1456. júl. 22-i nándorfehérvári csatában elesett katonák, az egyszerű nép fiainak tragédiájáról szól. Az akkor kivívott győzelem közel háromnegyed évszázadig állította le a török Magyarország és Nyugat-Európa elleni hódító hadjáratait. Ekkor rendelte el a pápa, hogy a csata emlékére, a kereszténységet fenyegető veszély elhárításáért a világ minden keresztény templomában minden délben szólaljanak meg a hálaadó imára hívó harangok. - A ballada szövegében az akkori történeti eseményekre csak az ötödik versszakban találunk utalást, így az alkalmassá vált a mindenkori háborúk elesettjeiről való megemlékezésre. 8. „Horela lipka zelená...” - Táncdal formájában az egyik legelterjedtebb balladatöredék. Az itt közölt variáns az általánosan ismerteknél több epikus motívumot őriz az eredeti balladából. A homályos szöveg feltehetően egy egykori boszorkányégetésre utalhat. Másik, a táncdaloknál közölt változatának refrénjében gyors folyású vízről van szó, annak a tűzzel való összefüggésére azonban nem derül fény. Valószínű, hogy egy tragikus (csodás?) történetnek a töredékei őrződtek meg a dalban amelyben a hirtelen megeredő víz - zivatar? - eloltotta a máglyatüzet? 9. „Hla Mariska do hója...” - Ez a dal is szemléletesen tükrözi, hogyan lettek a balladák táncritmussá alakulásuk során táncdallá. Itt megőrződtek ugyan a balladai tragikum epikus elemei, de a dallam és a ritmus már teljesen semlegesítette azokat. A történet már nem érdekes - a felgyorsult dallam legfeljebb annak tréfás ironizálására ösztönöz -, uralkodóvá válik a lábakat táncra ingerlő ritmus. 10. „Kacena divoká...” - Ballada, az 1. számú „Boze mój, обе mój...” dallamával azonos. Témája is rokon azzal - (elhalt) szülő, magukra maradt gyermekek. Azonban az árva gyermekekről szóló klasszikus balladák csodás elemei már a „Bozé mój...-ból is kimaradtak, itt pedig a fájdalom allegorikus kifejezésévé finomodtak. 11. „Ked’já mosón, a já mosím...” - Jegyzeteit 1. a 19. sz. jegyzetnél. 12. „Ked’ komára zenili... - Az előbbihez hasonló, igazi népi humorú, de megformáltságával „irodalmi” szerzőségre valló ballada. 13. „Ked’ som iSel od mej milej.- 14. „Ked’ som iSelprez ti hori...” - E balladák ugyanazon téma két variánsa. A 13. számú első része egy dal, amit a 14. számú dallamára szoktak énekelni. A dallam, a kezdőszavak, a szituáció mindkettőben ugyanaz, de a három első szó után néhány versszakon át eltérő szöveggel. Mindkettő egy elhagyott lány és hűtlen kedvese búcsúzkodásával indul. A dal eredetileg lezárul annak kimondásával, hogy szülői tiltás miatt hagyja el a legény a lányt. A ballada azonban tovább tárgyalja a szakítás utáni tragikus eseményeket, amit logikai törés nélkül, simán hozzá lehetett kapcsolni a 13. számú dalhoz is. - Ez esetben tanúi lehettünk egy új variáns születésének, ami a szájhagyománnyal terjedő népköltészetben elég gyakori. Itt a dal, s a hasonló történetet tárgyaló ballada második felének összeötvözéséből egy új mű született, ezért mindkettőt közöljük. Az 5. számú, ,J)obrí vecer má Andulka... ” c. ballada jegyzeteinél utaltunk arra, hogy az a témának cseh változataként került a tardosi szlovákok repertoárjába, a 13. és 14. számú balladáktól dallamában teljesen, szövegében részben eltérő formában. Lami István: Slovenské l’udové balady v Madarsku. (Bp. 1981.) kiadású gyűjteményének 130. oldalán közli a sírjából volt kedveséhez éjszakánként visszajáró lány balla311