Deér József: A pápaság és a normannok - Historia incognita 1. - Történettudomány (Máriabesnyő - Gödöllő, 2010)
Bevezetés
Bevezetés Korábbi munkáim sorát a normannok és a Staufok dél-itáliai országának történetéről és reprezentatív művészetéről (többek között „Der Kaiserornat Friedrichs II.”, Bern 1952) a jelen monográfiával zárom le, melynek témája központi helyet foglal el ezen állam történetében. A pápaság és a normannok közötti hűbéri viszony ismételt áttekintését alapvetően szükségesnek tartottam, miután a „Porphiry Tombs of the Norman Periode in Sicily” (Dumbarton Oaks Studies 5, Cambridge Mass. 1959) című művemben e síremlékek funkciójával és államszimbolikai jelentésével foglalkoztam. Annak igazolása, hogy II. Roger számára a cefalüi székesegyházban álló első két porfírszarkofág elkészíttetésénél (1145) nem a konstantinápolyi Komnénoszcsászár, hanem saját egyházi hűbérura, II. Ince római pápa szolgált mintaként, figyelmemet egyre inkább a római Egyház és a normann államok közti hűbéri kapcsolatokra irányította. Eközben mindenekelőtt azt a kérdést kellett megválaszolni, hogy hogyan egyeztethető össze a normann vezérek önként vállalt pápai hűbére azzal a kezdettől megmutatkozó törekvésükkel, hogy uralmukat közvetlenül Istentől származtassák és függetlennek tekintsék. Ez a látszólagos ellentmondás a normannok magatartásában végső soron azon alapult, hogy hazájukból a hűbéri viszony nemzetségi színezetű felfogását hozták magukkal délre, s ez a felfogás keresztezte a hűbériség császári - az Ottók és a Száliak - előképe által fémjelzett pápai felfogását. Ez az ellentét tehát szükségszerűen és elkerülhetetlenül vezetett konfliktusok hosszú sorához a felek között. Külön terhet jelentettek e feszült kapcsolatokban az egyházpolitikai viták, különösen a normann uralkodónak mint pápai legátusnak a joggyakorlása - egy olyan kérdés, melyet „Der Anspruch der Herrscher des 12. Jahrhunderts auf die apostolische Legation” (Archivum Historiae Pontificiae 2, 1964) című cikkemben az egész Nyugatot felölelő összefüggéseiben tárgyaltam. A legfontosabb okleveles és elbeszélő fórrá-