Mudrák József - Deák Tamás: Magyar hangosfilm lexikon 1931-1944 - Kézikönyvek (Máriabesnyő - Gödöllő, 2006)
Lexikon A–Zs
M Maár György (? - ?) felvételvezető. Életrajzi adatai ismeretlenek. - Filmje: Ez történt Budapesten (1944, Győrffy Józseffel). Madaras Erzsébet (? - ?) jelmeztervező. Életrajzi adatai ismeretlenek. - Filmje: Fény és árnyék (1943, Kerényi Klárával, Nágay Tiborral és Zsindelyné Tüdős Klárával). Madaras Vilma; Mally Vilma (Budapest, 1920. jan. 13. -) SZÍNÉSZNŐ. Szülei: Mally Károly mérnök, Batin Margit. Testvére Mally Győző operaénekes. - 1929-1932 között Brada Ede balettiskolájában tanult, majd 1939-ben az Országos Színészegyesület színiiskoláját végezte el. 1948-ban tánctanári diplomát is szerzett. 1937-ben Erdélyi Mihály színházigazgató fedezte fel és szerződtette, majd 1938-1943 között a kassai színház primadonnája volt. 1943-44-ben a Fővárosi Operettszínházban játszott, 1945-1949 között csak kisebb külvárosi színpadokon (Kispest, Újpest, Kőbánya) léphetett fel. 1949-ben a Magyar, 1950-ben a Bányász Színház tagja, majd 1951-től a Vidám Színpad művésznője volt. - Férje ifj. Szalma Sándor színész. - 1941-ben a Kölcsönkért férjek c. produkció egyik főszerepét, Kelecsényi Zsuzsit játszotta Simor Erzsi, Szondy Biri, Bilicsi Tivadar és Szilassy László partnereként. Hosszú szünet után 1955-től játszott ismét néhány filmben (Gázolás, Szent Péter esernyője, Fel a fejjel, Hattyúdal, Patyolat-akció). - Filmje: Kölcsönkért férjek (1941). MSzL. 470. p., Színészlexikon (1991) 150. p., MSzSzSz. Igazoltatások 2116/1945.1945. máj. 11., Madaras Vilma közlése. Madarász László (Budapest, 1903. okt. 23. - ?) színész. Sebestyén Mihály miskolci társulatában kezdte pályáját, majd 1942-43-ban az Új Magyar Színház tagja volt. - Filmje: Rákóczi nótája (1943). MSzSzSz. Igazoltatások 968/1945.1945. márc. 1., Délibáb 1943/23. 1943. jún. 5. Madarász Oszkár (Alsódabas, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm., 1901. nov. 26. - ?) producer. Szülei: felsőpulyai Madarász Adorján főszolgabíró, bárczai Bárczay Anna. - Közgazdasági egyetemet végzett Budapesten. 1923-ban került a filmszakmába, a Magyar Filmbeszerző Rt.-hez, később a Fox Film Rt. kölcsönosztályának vezetője volt. O vezette egy ideig a kispesti Hungária mozit és a budapesti Tátra mozit. 1929- 1939 között Lengyelországban volt filmgyártó és kölcsönző, közben 1938-ban az Alfa Hangosfilmgyártó Kft. ügyvezetője is Soltész Zoltánnal. 1940 elejétől 1942 májusáig a Modern Film Kft. ügyvezetője és résztulajdonosa. 1945 utáni sorsa ismeretlen. - O karolta fel a Hunnia által nem támogatott Szőts István-filmet, az Emberek a havason-t, amely végül mégis a Hunnia nagy sikere lett. - Filmjei: Az örök titok (1938, Soltész Zoltánnal), Vissza az úton (1940), Emberek a havason (1941-42, Bingert Jánossal), Az utolsó dal (1941). Castiglione 353. p., Nemesi Évkönyv (1923) 113. p. Mádi Szabó Gábor; mádi Szabó Gábor (Nyíregyháza, Szabolcs vm., 1922. aug. 30. - Budapest, 2003. márc. 6.) színész. Szülei: mádi Szabó József, Traber Franciska. - Magánúton tanult, 1942-ben színészkamarai vizsga után lett Pünkösti Andor Madách Színházának a tagja. 1946-tól a Nemzeti Színházban, azután Debrecenben, 1952-től az Ifjúsági, 1957-től a Petőfi Színházban szerepelt. 1959-től a Vígszínházban, 1963- tól a szolnoki Szigligeti, majd a József Attila Színházban játszott. 1970-1972 között Pécsett, majd a Vígszínházban működött, 1986 óta a Katona József Színház művésze volt. 1957- ben Jászai Mari-díjat, 1976-ban érdemes és 1985-ben kiváló művészi kitüntetést kapott. 1998-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. - Első felesége Tóth Éva, a második Fekete Gabriella, fiai László (szül. 1945.) belgyógyász és Zoltán (sz. 1947.). - 1949-től számtalan filmben és televíziós produkcióban nyújtott nagyszerű alakítást (Úri muri, Szegény gazdagok, Rab Ráby, A koppányi aga testamentuma, István király, stb.). Emlékezetes szerepe Vak Bottyán a Rákóczi hadnagya c. produkcióban. - Filmje: Machita (1943-44). Ábel II. 79. p., MSzL. 470. p., Színészlexikon (1991) 155-156. pp., (1999) 304. p., Ki Kicsoda (2002) 1143. p„ (2004) I. XIII. p„ MSzSzSz. Igazoltatások 79/1945.1945. márc. 1. Maga Lacika (? - ?) GYERMEKSZÍNÉSZ. Életrajzi adatai ismeretlenek. - Filmje: Tokaji aszú (1940). Magyar Film. - A Színház- és Filmművészeti Kamara hivatalos heti filmszaklapja. Megjelent: 1939. febr. 18. és 1944. okt. 15. között. Szerkesztő: Váczi Dezső (1942 júliusáig), majd Matolay K. Géza. Főszerkesztő: Ágotái Géza (1942 feb-197