Mudrák József - Deák Tamás: Magyar hangosfilm lexikon 1931-1944 - Kézikönyvek (Máriabesnyő - Gödöllő, 2006)
Lexikon A–Zs
Stefániái Imre NEM VALÓSULT FILMFORGATÓKÖNYVEI: Csókon szerzett vőlegény (1941), A bresciai hiéna (1943, Asztalos Miklóssal). Castiglione 553. p., ÚMIL. III. 1974. p., KMKA II. 943. p., ÚMÉL. V 1230-1231. pp. Sonor Film Kft. - 1936 januárjában alapította Molnár Bertalan illatszergyáros és Préger Pál, a Kolor Film volt tulajdonosa-vezetőj e. A cég ügyvezető igazgatója Préger Pál volt. Iroda: Erzsébet krt. 8. - Filmje: Ember a híd alatt (1936, Gál Ernővel). Filmművészeti Évkönyv (1937) 251. p., Filmkultúra 1936/2. 1936. febr. 1. Soós Lajos (Hahót, Zala vm., 1918. aug. 16. - ?) színész. Színiakadémiára járt, 1942-től Pünkösti Andor Madách Színházában játszott. A negyvenes évek második felében a Magyar és a Pesti, 1950-1957 között az Ifjúsági Színházban lépett fel. 1957-től 1985- ig a József Attila, 1985-től a Józsefvárosi Színház tagja volt. 1975-ben Jászai Mari-díjat kapott. - 1943-ban a Majális c. film egyik főszerepét, Juhász Istvánt alakította. 1945 után is filmezett (Vihar, Bálvány, A holtak visszajárnak, stb.). - Filmjei: Majális (1943), Gyanú (1944). MSzL. 697. p., Színészlexikon (1991) 205. p., (1999) 402-403. pp., MSzSzSz. Igazoltatások 1775/1945.1945. ápr. 23. Sopronyi Lili (Dunaföldvár, Tolna vm., 1909. júl. 25. - ?) színésznő. Életrajzi adatai ismeretlenek. - Filmje: Göre Gábor visszatér (1940). MSzSzSz. Igazoltatások 1905/1945.1945. máj. 2. Sőrés Imre (Rákoscsaba, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm., 1907. jan. 3. - ?, 1986.) díszlettervező. Az Iparművészeti Főiskolán mint építész-lakberendező végzett. Ezután építési rajzolóként dolgozott, majd 1928-ban mint segédtervező került a filmgyártáshoz. A gyártás szünetelése miatt más pályán működött, majd 1935 tavaszán újra dolgozni kezdett a filmgyárban, eleinte mint díszletmunkás, majd segédépítész Szirontai Lhotka István és Vincze Márton díszlettervezők mellett. 1938 után tervezett önállóan. - Számos nagysikerű film (Bob herceg, Egy tál lencse, Haláltánc, Ez történt Budapesten) díszleteit tervezte, külön kiemelendő az 1941- es Emberek a havason. 1940-től sokat dolgozott Zilahy Lajos produkcióiban (Hazajáró lélek, Egy tál lencse, A szűz és a gödölye, Szép csillag). A II. világháború után is alkalmazták még néhány filmhez 1957-ig (Rákóczi hadnagya, 2x2 néha öt, Egy pikoló világos, stb.). - Filmjei: Döntő pillanat (1938, díszlettervező-asszisztens Zsoldos Imrével), Megvédtem egy asszonyt (1938, Zsoldos Imrével), A piros bugyelláris (1938), Tiszavirág (1938, magyar-német), Gyimesi vadvirág (1938), A miniszter barátja (1939), Földindulás (1939, díszlettervező-asszisztens), Hazajáró lélek (1940), Hazafelé (1940), Elnémult harangok (1940), Egy tál lencse (1941), Ne kérdezd, ki voltam (1941), Bob herceg (1941), A szűz és a gödölye (1941), Régi keringő (1941), Haláltánc (1941), Emberek a havason (1941-42), Szép csillag (1942), Külvárosi őrszoba (1942, B. Kokas Klárával), Heten, mint a gonoszok (1942), Családunk szégyene (1942), Egy bolond százat csinál (1942, Bercsényi Tiborral), Makrancos hölgy (1943), Megálmodtalak (1943), Kerek Ferkó (1943, Bercsényi Tiborral), Sári bíró (1943), Ördöglovas (1943, Iliszi Sándorral), A Benedek-ház (1943), Egy fiúnak a fele (1943—44), A két Bajthay (1944), Boldoggá teszlek (1944, Iliszi Sándorral), Ez történt Budapesten (1944). Castiglione 553-554. pp., FIAF Directory IX. 130-132. pp., MFSzSz. Igazoltatások 412/1945. 1945. aug. 11. Sörös Erzsébet —> Gertler Viktorné Söröss Rezső (? - ?) gyártásvezető, producer. Életrajzi adatai ismeretlenek. - 1943-ban a félbemaradt A tenger boszorkánya c. magyar-bolgár koprodukció gyártásvezetője volt, valamint a gyártó Lévay Béla tőkéstársa. - Filmje: A tenger boszorkánya (1943, magyar-bolgár, befejezetlen). Lévay (melléklet) Spectrum Film Kft. - 1937 októberében alapította a Németországban élő Bolváry Géza filmrendező és felesége Mattyasovszky Ilona. Törzstőke: 10.000 pengő. Ügyvezető igazgatók: Mattyasovszky Ilona és Mészáros Gyula. - Filmje: Tiszavirág (1938, magyar-német). Filmkultúra 1937/11.1937. nov. 1. Standard Filmértékesítő Kft. - 1938 végén alakult, tulajdonosai ifj. Teichmann Ernő, Pflumm Tibor és Bajusz Péter. Ügyvezető igazgató: ifj. Teichmann Ernő, cégvezető: Somló Endre. Iroda: Erzsébet krt. 8., törzstőke: 10.000 pengő. A cég főként könnyed vígjátékokat (Azurexpress, Sok hűhó Emmiért, Csákó és kalap, Gentryfészek) gyártott. A produkciók gyártásvezetője többnyire Zalabéri Horváth János volt. 1942-ben a vállalat megszűnt. - Filmjei: A piros bugyelláris (1938, Pásztor Filmmel), Azurexpress (1938), Vadrózsa (1938- 39, Pásztor Filmmel), Tökéletes férfi (1939), Az utolsó Wereczkey (1939), Zavaros éjszaka (1940), Sok hűhó Emmiért (1940), Csákó és kalap (1941), Gentryfészek (1941). - Tervezett, meg nem valósult filmjei: A farkas (1940), Gézengúz (1941), Puszipajtások (1941). Castiglione 556. p., Filmművészeti Évkönyv (1940) 204. p. Staudach Alfonz, báró (Budapest, 1909. máj. 24. - ?) FELVÉTELVEZETŐ. Szülei: báró S. Alfonz, igmándi és körmendi Körmendy Mária. - Gimnáziumi érettségi és a Zeneművészeti Főiskola énektanszakának elvégzése után a firenzei Teatro Verdi operaház magánénekese volt és ebben a minőségben sok sikert aratott. 1937-ben tért haza és itt a filmgyártásba kapcsolódott be mint felvételvezető. - Filmjei: Mária két éjszakája (1940, Jeszenszky Ferenccel), Rózsafabot (1940), Elkésett levél (1940), Ne sírj utánam, kedvesem (1943, rövid, gyártásvezető). Castiglione 566-567. pp., Gudenus III. 356-357. pp. Stefániái Imre (Budapest, 1885. dec. 13. - Santiago de Chile, Chile, 1959. júl. 4.) zongoraművész, zeneszerző. A bu-281