Mudrák József - Deák Tamás: Magyar hangosfilm lexikon 1931-1944 - Kézikönyvek (Máriabesnyő - Gödöllő, 2006)
Lexikon A–Zs
Tatár György; Schrattner György (Budapest, 1921. máj. 28.- ?) színész, táncos. Brada Ede, majd Nádai Ferenc tanítványa volt. 1940-tól az Operaház balett-társulatának tagja, 1943- tól magántáncosa. 1947-ben az USA-ban telepedett le és évekig a Broadway-n lépett fel, a Radio City Music Hall sztártáncosaként. - Felesége Patócs Kató táncosnő, aki általában színpadi partnere is volt. - Filmje: Háry János (1941). - Könyve: Mr. Balett táncos. [?], 1957. MSzL. 791. p., MSzSzSz. Igazoltatások 1455/1945.1945. ápr. 10. Tatay Sándor (Bakonytamási, Veszprém vm., 1910. máj. 6.- Budapest, 1991. dec. 2.) forgatókönyvIrÓ, író. Szülei: T. Lajos evangélikus lelkész, Varga Teréz. - Sopronban teológiát tanult, majd a pécsi egyetemen magyar-német szakra járt. Ezután Budapesten textilgyári tisztviselő, majd könyvkereskedő, 1936-1938 között a Kelet Népe szerkesztője. 1944-től 1953-ig a badacsonyi turistaház gondnoka, ezután írásaiból élt. Számos regénye, elbeszélése jelent meg. Nagy sikert arattak ifjúsági regényei (Puskák és galambok, Kinizsi Pál). 1957-ben és 1961-ben József Attila-díjat, 1991-ben Kossuth-díjat kapott. - Felesége Takács Mária. - 1944-ben Szőts István számára írt filmforgatókönyvet (Tűz a hegyen) Gárdonyi Géza novelláiból. Később még saját műveiből a Ház a sziklák alatt (1958) és a. Puskák és galambok (1961) c. filmeket írta. - Filmje: Tűz a hegyen (1944, befejezetlen).- Meg nem valósult filmforgatókönyve: Szemben az árral (1944). - Róla megjelent: Szántamé Rúzsa Mariann és Takács István (szerk.): Koszorú Tatay Sándornak. Veszprém, 1992., Tüskés Tibor (szerk.): Sziklák alatt - Tatay Sándor emlékezete. Nap Kiadó, [Budapest], 2000. ÚMIL. III. 2217. p„ Ki Kicsoda (1990) 592. p., (2000) I. XXX. p. Tátrai László; Petsmann László (Nagyvárad, Bihar vm., 1902. márc. 2. - ?) segédrendező, filmgrafikus. A középiskola elvégzése után az Iparművészeti Főiskolán tanult, majd a filmszakmában feliratok, trükkös főcímek, illusztrációk és plakátok készítésére specializálta magát, utóbb segédrendező lett. 1942-ben változtatta „Petsmann” vezetéknevét „Tátrai”-ra. - Filmjei: A harmincadik... (1942), Ez történt Budapesten (1944), Az első (1944, Golda Józsefnéval). Castiglione 488. p., MFSzSz. Igazoltatások 1351/1945.1945. dec. 15. Tátrai Rózsa (Budapest, 1919. júl. 26. - ?) színésznő. Életrajzi adatai ismeretlenek. - Filmje: Péntek Rézi (1938). MSzSzSz. Igazoltatások 1411/1945. 1945. márc. 1. Taubinger Zoltán —> Tőrey Zoltán Täjbert, Kurt (Budapest, 1918. máj. 26. - ?) OgyelŐ-nap- LÓVEZETŐ. Két év külföldi tanulmányút után 1940-től dolgozott a magyar filmgyártásban. - Filmjei: Lesz, ami lesz (1941), Miért? (1941). Castiglione 615-616. pp., MFSzSz. Igazoltatások 902/1945. 1945. nov. 16. Teichmann Ernő, ifj. (?, 1898. - ?) PRODUCER, gyártásvezető. Főiskolai végzettséggel 1932-ben került a filmszakmába. - 1936-ban alapította a Filmexport Kft., 1938 végén Tatár György_______________________________________ pedig Bajusz Péterrel és Pflumm Tiborral a Standard Filmértékesítő Kft. nevű vállalatát, amely főként könnyed vígjátékokat {Azurexpress, Sok hűhó Emmiért, Csákó és kalap, Gentryfészek) gyártott. 1942-ben a cég megszűnt. - Filmjei: A piros bugyelláris (1938, Pásztor Bélával), Azurexpress (1938), Vadrózsa (1938-39, Pásztor Bélával), Tökéletes férfi (1939), Az utolsó Wereczkey (1939), Zavaros éjszaka (1940, gyártásvezető is Zalabéri Horváth Jánossal), Sok hűhó Emmiért (1940, gyártásvezető is Zalabéri Horváth Jánossal), Csákó és kalap (1941), Gentryfészek (1941, gyártásvezető is Zalabéri Horváth Jánossal). Castiglione 616. p. Telbisz Éva (Budapest, 1920. máj. 19. - ?) színésznő. 1941- 42-ben Pünkösti Andor Madách Színházának volt a tagja, egyébként életrajzi adatai ismeretlenek. - Filmjei: Édes mostoha (1935), Egy csók és más semmi (1940). MSzSzSz. Igazoltatások 3337/1945. 1945. júl. 16., Film, Színház, Irodalom 1941/37. 1941. szept. 12-18. Telegdy Zsuzsa (Budapest, 1926. -) SZÍNÉSZNŐ. Apja T. István állatorvos. - Nem volt hivatásos színésznő, csak az szeretett volna lenni. AII. világháború után gépírónőként dolgozott. - A Hosszú Zoltán - Eszenyi Olga színészházaspár ismerőse volt, az ő révükön kapott egy kis szerepet produkciójukban. - Filmje: És a vakok látnak... (1943). Telegdy Istvánná és Telegdy, Maryll I. közlése. Telekián Valér (? - ?) színész. Életrajzi adatai ismeretlenek. - Filmje: Tengerparti randevú (1943, magyar-bolgár). Temesvári Szabó László (? - ?) színész. Életrajzi adatai ismeretlenek. 1942-43-ban a Royal Revüszínház tagja volt. - Filmjei: Dr. Kovács István (1941), Tavaszi szonáta (1943), Házassággal kezdődik (1942-43), Lejtőn (1943), Zörgetnek az ablakon (1943). Temey Gyula (Petrozsény, Hunyad vm., 1913. ápr. 25. - ?) színész. Életrajzi adatai ismeretlenek. - Filmjei: Halálos tavasz (1939), Garszonlakás kiadó (1939), Gül Baba (1940), Néma kolostor (1941), Leányvásár (1941), Bűnös vagyok (1941), Háry János (1941), Dr. Kovács István (1941), Kadettszerelem (1942), Szíriusz (1942). MSzSzSz. Igazoltatások 1444/1945. 1945. ápr. 3. Terra Film Kft. - 1938 januárjában alakult, tulajdonosai Bajusz Péter gyártásvezető, Gertler Viktor rendező és Vincze Márton díszlettervező. A 10.000 pengő törzstőkével rendelkező vállalkozás (vezetője Bajusz Péter volt) egy film elkészítése után hamarosan meg is szűnt. - Filmje: Elcserélt ember (1938). Filmkultúra 1938/2.1938. febr. 1. 310