Nagy Ervin: Omladozó téveszmék. Írások Istenről, az emberekről és eszmékről - Filozófia (Máriabesnyő, 2016)
8. A lélek és a hit – avagy a fizikán túli dolgokról
110 talanná válik. Hit és illúzió nélkül kiég. Úgy gondolja nála az igazság, de szorong és fél. Mert nincs mibe kapaszkodnia. Meg is eheti privát és cinikus igazát, akár egy kopott és használhatatlan kalapot, melyet a buta fejéről vett le minden kényszer nélkül. Nem éppen finom falat. Zabáljon csak egész életében! Akár egy disznó. Hallgassuk csak József Attilát! „Láttam a boldogságot én, lágy volt, szőke és másfél mázsa. Az udvar szigorú gyöpén imbolygott göndör mosolygása. Ledőlt a puha, langy tócsába, hunyorgott, röffent még felém – ma is látom, mily tétovázva babrált pihéi közt a fény.” A hit nélküli ember félember. Vak és ostoba. Önként és büszkén vállalja boldogtalanságát. Bezárja magát testének börtönébe. Így nem is lát más célt, értelmet, csak a matériát. Eszére büszkén fogalmazza meg igényét, szűk látókörű vágyát: pénzt! De sokat! Mert a pénz az anyagi élvezetek kulcsa. De a pénz csak a félember öröme. Így hite is csak félig igaz. Most olvassuk Ady tépelődését! „Megöl a disznófejű Nagyúr, Éreztem, megöl, ha hagyom, Vigyorgott rám és ült meredten: Az aranyon ült, az aranyon, Éreztem, megöl, ha hagyom. Sertés testét, az undokot, én Simogattam. Ő remegett. „Nézd meg, ki vagyok” (súgtam neki) S meglékeltem a fejemet, Agyamba nézett s nevetett.” A hit nélküli ember magára marad. Szűk világába zárja önmagát. Odújának kulcsát pedig végleg elveszti. Magányos lesz. Aztán hirtelen szorongani kezd. Mert fél. Fél, hogy elveszti mindazt, amit a félvilágból összegyűjtögetett. Mert elveszti. Ez bizonyos. Mint a halál. A szorongás a modern, európai ember élménye. Vagy büntetése. Azé a lényé, amely elvesztette a kapcsolatát, azaz hitét a teljességben. Ideje útnak indulni és újra megkeresni! Mert a hit áthatolhatatlan páncélt von körénk az irigység, az elégedetlenkedés és a szorongás nyilai ellen. BOOK_NagyErvin_L.indb 110 2016.05.07. 22:34:22