Reiman Judit - Pálfalvi Lajos: Irodalom és normalitás. Tanulmányok a modern lengyel irodalomról és színházról - Vita Sarmatica 2. (Máriabesnyő - Gödöllő, 2006)
Reiman Judit: A túlélés reflexiói
szeállításokban, noha a recenziók, beleértve Vincenzét is, nem mentek tovább az udvarias dicséret szintjénél. Ám ez inkább talán az utókort minősíti.) Illakowiczówna emlékirataiban egy egész fejezetet szán Adynak17 és saját fordítói munkájának, amely érdekes adalékokkal szolgál a lengyel költőnő Ady-olvasatáról. Mint írja, Ady fordítása közben állandóan konzultált magyar ismerőseivel, akikkel olykor heves vitákat folytatott az egyes versek értelmezéséről. A lengyel és a nyugati irodalmakon felnőtt Illakowiczówna számára teljességgel érthetetlen maradt például Ady Én, szegény Magam című verse, amiről a következőket írja: „nem tudtak meggyőzni arról, hogy Ady mindig teljesen, gyilkosán komolyan írt: kitartottam amellett, hogy egy ilyen kaliberű költőnek mindenképpen kellett hogy legyen érzéke a humor és a groteszk iránt; ők viszont azt állították, hogy csak én látok mindenhol groteszket, és hogy Adynak sem ebben, sem más versében groteszknek nyoma sincs”.18 Vagy egy másik példa: „Ady többször használja a »nagy, fekete szemeim« fordulatot. Én azon a véleményen voltam, hogy lehetetlen, hogy egy férfi komolyan beszéljen a saját nagy szemeiről, ez biztosan önirónia. Magyar barátaim megesküdtek, hogy Adynak valóban ilyen szeme volt, és hogy Adyhoz illő, hogy így beszél erről, ha másért nem, polgárpukkasztásból.”19 Illakowiczówna egyébként sok más szerzőtől is fordított verseket és prózát, például átültette lengyelre Jékely Zoltán verseit és Adam Bahdajjal együtt lefordította Tamási Áron Abel a rengetegben című könyvét. A magyar iskolázottságú olvasó számára különösen érdekes az idegen látásmód, aminek segítségével, az új kérdésfelvetésekkel megindulhat (megindulhatott volna) két kultúra dialógusa. Ehhez azonban kevés volt az idő. Mai perspektívából látszik csak igazán a lengyel menekültek óriási teljesítménye, elsősorban az az erő, amely segített nekik leküzdeni a nyelvi és kulturális akadályokat, és életben tartotta érdeklődésüket a másik nemzet kultúrája iránt. Ady Endre másik lengyel fordítója Tadeusz Fangrat volt. Az ő fordításai kevésbé szöveghűek, világosan látszik a költő-fordító törekvése, hogy viszszaadja az eredeti költői intenciót, stílust és hangulatot. Am mindketten nagyon konvencionális módon közelítettek Ady költészetéhez, mintha féltek volna mindenfajta parafrázistól. E bizonytalanság és félelem egyik oka minden bizonnyal a magyar kultúrában való járatlanság volt. Fangrat József Attila-fordításai jóval sikerültebbek, a mai napig megállják a helyüket. A számos, igen egyenetlen színvonalú fordítás közül még egy érdekes kísérletről szeretnék itt szólni. Adam Bahdaj, aki a háború után gyerekkönyvek szerzőjeként vált ismertté, a Lengyel Könyvtár kiadásaként megjelentetett lengyelül egy Székely népballadák című kötetet, amelyben a székelyek beszédét gurál dialektusban próbálta visszaadni. A Wiesci Polskié-ban megjelent tanulmányában Bahdaj a népballadák vándormotívumairól értekezett, így kívánván bizonyítani, mennyire értelmetlen a szomszéd népek közti civakodás az egyes motívumok elsőségéért20. 11