S. Sárdi Margit (szerk.): Csenálossi Ravazdi András: Méhtolmács 1788 - Intra Hungariam 9. (Máriabesnyő, 2013)

Elöljáró beszéd

MÉHTOLMÁCS, AZAZ OLY TUDÓSÍTÁS, AMELLYEL A MÉHTARTÁSNAK MÓDJÁT, SZAPORÍTÁSÁT, HASZNÁT KÍVÁNJA A KÖZJÓNAK ELŐMOZDÍTÁSÁRA VILÁG ELEIBE[N] TERJESZTENI EGY NEMES MAGYAR MÉHÉSZ ELÖLJÁRÓ BESZÉD Kedves Jó Olvasóm! Az emberi elmét a gyönyörködésre lejendő édesítés módja körül igen-igen rendessen tűnölődteti e nagyvilágban az min­dennap magokat más-más formában különböztető dolgok vagy esetek tündéres folyásának általán fogva való gondolóra vé­tele. Hahogy a múlt időbéli krónikák utasításoknál maradva a régieknek mielőttünk hibásnak tetsző históriáját vizsgáljuk, a jelen való környülállásainknak állapotjait azoknál sokkal jobb karban lenni állítjuk: holott pedig a következendő maradék­nak az ő akkori okoskodásokból származandó vélekedése sze­rencsélteti, a mi pályafutásunk helyesebb-é az elmúlt óságnál, vagy pedig a jövendőbéliek cselekedetei elébb valók lésznek mind a régieknél, mind a mostaniaknál? Úgyhogy még az eddig élő emberek közzül ritkán, vagy inkább mondhatom, egy se ta­lálkozott, aki oly remek munkát eszével vagy kezével mívelt volna, amellyet többnyire maga, gyakrabban pedig mások vagy meg nem jobbítottak, vagy meg nem vesztegettek, vagy egész­­szen álorcában nem öltöztettek volna, ahonnan az emberek­nek semmi névvel nevezendő dolgokat - eszeknek úgymint, vagy testeknek munkáit - bizonyos állandónak nevezni nem merészlem. 5

Next