Uhrman Iván: Zsidók, pogányok, keresztények - Scripta Iudaica 8. (Máriabesnyő, 2021)
Lectori salutem!
5 Lectori salutem! Az életem eddigi (legalább szándékuk szerint) tudományos publikációit összegző-összegyűjtő munkának, mely a hatodik X betöltése körül aktuális, a Kazárok, magyarok, zsidók (Máriabesnyő, 2020) után ez a második kötete. Az itt összegyűjtött tanulmányok is hebraisztikai-judaisztikai tárgyúak, ám – szemben az előző kötettel – nem a korai magyar, hanem a még korábbi egyetemes történelem és művelődéstörténet összefüggésében. Közülük az első öt a TaNaKh (azaz a Szentírás) különböző részleteit elemzi – akár csak egyetlen paragrafust, akár egy egész könyvet, avagy – közbülső megoldásként – különböző (?) könyvek összetartozónak látszó, rövidebb részleteit. A továbbiak tárgya viszont az ókori zsidó és az ókori görög kultúra egymásra hatása – elsősorban persze a hellenizmus (és az attól kulturálisan alig különválasztható koracsászárkor) idején, de lehetőség szerint már ezeket megelőzően is, vissza egészen a Kr.e. 6. század legelejéig. Kölyökkorom óta mindig a minél régebbi történelem, művelődéstörténet kérdései izgattak. Minden kultúrának, minden nemzeti történelemnek lehetőleg a legeleje. Már ami abból egyáltalán megfogható. Természetesen még a nálam nagyságrendekkel nagyobb tehetségű és felkészültségű tudósok közül is csak nagyon kevesen voltak képesek arra (mint például egy Harmatta János), hogy a számos, külön-külön mind rendkívül érdekes régi kultúra terén nyelvi-filológiai szempontból egyaránt érdembeli jártasságot szerezzenek. Nekem is választanom kellett. És bár a Kazárok, magyarok, zsidók elején már megvallottam, hogy éppen választani tudtam mindig a legnehezebben – mégis el kellett döntenem, a régiség mely szeleteit (nyelveit, kutatási módszereit) próbáljam meg elsajátítani. Hogy miért maradtam a zsidó, illetve a korai magyar kultúráknál, arról is írtam már ugyanott. És hogy miért éppen az ógörög nyelv és kultúra társult ezekhez harmadikként? Mert amennyire magyar és amennyire zsidó vagyok, annyira vagyok európai is. (József Attilával szólva: „...fehérek közt... ”) És mindaz, amit az európaiságban valóban értékként mutathatunk fel, a fajgyűlölet barbár gőgje és a rabszolgatartás, gyarmatosítás nyers úr-morálja nélkül, az a görögöknél kezdődik. (No persze, arról szó sincs, hogy ők egyáltalán ne ismerték volna a fajgyűlöletet vagy az úr-morált; de ők ajándékozták a világnak az anthropocentrizmust, a racionalizmust és a demokráciát.) Ezért az ő régiségeik tanulmányozása, kutatása önmagában is feledhetetlen szellemi élmény volt és maradt. De kivált annak vizsgálata, hogy ez a két, földrajzilag egymástól eleve sem annyira távol eső, de kultúrájában, világnézetében oly ellentétes kultúra, a görög és a zsidó, hogyan reagál egymásra és milyen tekervényes utakon jön létre (minden különbség, konfliktus, nem egyszer