Agárdi Péter: Irodalomról vagy más ily fontos emberi lomról (Budapest, 2013)
Kulturális progresszió és nemzeti hagyomány
a folyóiratbeli közlés Sz. M. monogramos előlapján19), később még inkább, de a tétel és főleg ideológiai előítéletessége sokáig tovább élt, amelyet felerősített a magyar irodalmi élet másik, „népies” vonulatának szintén antiliberális-antikapitalista előjelű (részben kódoltan antiszemita felhangú) Szép hzo-ellenessége is. Az külön is szomorú, hogy a kommunista irodalompolitika a „népieket” gyakran kijátszotta az urbánusok ellen, mondván, hogy ők — még ha olykor kacérkodnak is a fajelmélettel, de — őszintén antikapitalisták és plebejus demokraták. Leginkább a rövid ideig illegális kommunista, később szociáldemokratává lett Fejtő Ferencet kiáltották ki bűnbaknak, meg a szintén emigráns Ignotus Pált; e stemplinek direkt napi politikai, illetve leleplező funkciója is volt: mindketten szemben álltak — baloldaliként is - a Rákosi-, majd a Kádár-féle politikával. Ez a narratíva csak és kizárólag a kominternes Dimitrov által definiált, kommunisták vezette népfrontot fogadta el hiteles antifasizmusnak, nem említette vagy éppen mentegette a sztálinizmus bűnös felelősségét a fasizmus terjedésében, a baloldal súlyos traumáiban és a nácizmus 1939 és 1943 közötti katonai sikereiben. A kommunista felfogás — a saját jövőképéből, politikai stratégiájából és taktikájából kiindulva — a liberalizmust és a szociáldemokráciát egészében rossz választásnak, történelmi úttévesztésnek minősítette, ha nem élt is az 1920-as években gyakori megbélyegzéssel, amely szerint a szociáldemokrácia valójában szociálfasizmus. Hogy csak a mértékadó tekintélyeket említsem: lényegében ez a szemlélet jellemezte Révai József - részigazságai ellenére is csökött és torz — irodalompolitikai cikkeit 1956-ig.20 Hasonló ideológia keretezi Lukács György 1940-ben, szovjetunióbeli emigrációjában, „rossz” pillanatban (Molotov-Ribbentrop-paktum stb.) írott és 1945 után itthon többször is kiadott tanulmányát, amelyre azután Ignotus Pál levele reagál és Lukács válaszol is neki.21 Ritka volt a kommunisták között az olyan hang, mint az álneves Bajomi-Lázár Endréé, aki a párizsi magyar emigráció lapjában együtt méltatta a „vegyes irányú”, de „a kitűnő fiatal szocialista költő”, József Attila verseit közlő Szép Szót a valóban kommunista irányultságú népfrontos Gondolattá, Vértes György folyóiratával: „Örömmel látjuk, hogy az antifasizmus polgári és proletár szárnya megtalálta az együttműködés lehetőségét.”22 19 Uo., 192. 20 Lásd erről RÉVAI József, József Attila, szerk. és bev. Erki Edit, Budapest, Kossuth, 1974. 21 Lukács György, Harc vagy kapituláció? Jegyzetek a Szép Szó néhány számáról. Ignotus Pál és Lukács György levélváltása 1945—1946-ból, Ambrus János bevezetésével, in Hegyi-Tarján szerk., i. m., 99-134. A Lukács-cikk és a levélváltás értelmezéséhez lásd AGÁRDI, A Szép Szó — ötven év múltán, in BozÓKI szerk., i. m., 567—582, valamint Agárdi, Torlódó múlt. József Attila és kortársai, i. m. 22 [Bajomi-Lázár Endre} Dávid Ferenc, Új magyar folyóiratok, Szabad Szó, 1936. május 16., VIIII/20, 3-163