Agárdi Péter: Irodalomról vagy más ily fontos emberi lomról (Budapest, 2013)
József Attila és korunk
lalkoztatta ez a tematizáció. Bori Imre, majd Németh G. Béla, újabban Kulcsár Szabó Ernő és követői innovatív — bár akkor s azóta is több ponton vitatott — elemzésekkel válaszoltak e kérdésre és a diszkontinuitásra tették a hangsúlyt. Domináns vélekedéssé vált, hogy a totális disszonancia, egyfajta halálteleológia, az „én” úgynevezett késő modern szétesésének, decentrálódásának, fölszámolásának periódusát olvassák ki a versekből. Tverdota sem most szembesült először e problematikával, írt-vitatkozott róla korábban is, de most érezhette elérkezettnek az időt arra, hogy átfogóan szembenézzen az egész periódussal és a vele kapcsolatos — korántsem csupán líratipológiai, poetológiai érdekű — kérdésekkel. Ehhez a bűnmotívum centrális szerepének elemzésében látott átfogó lehetőséget: Ha van vízválasztó az érett korszak korábbi időszelete és a kései költészet között, akkor ezt a bűn témájának fordulatszerű előtérbe kerülésében s a belőle származó szemléleti és poétikai következményekben jelölhetjük meg- írja a bevezetőben (10). A bűn mint toposz a költészetben, a tudományban és a köznapokban A bűn életrajzi-pszichikai és költői élményével, toposzával, kultúrtörténeti, teológiai, pszichoanalitikai sorsával, illetve József Attila-i interpretációjával igen terjedelmes szakirodalom foglalkozott már, de ezt a komplex témakört mégiscsak Tverdota állította először a kései József Attila megértésének és elementáris hatásának a tengelyébe. Annál is inkább, mivel „ha a bűn témájával foglalkozunk a kései József Attila verseiben, tiszta vizet öntünk a pohárba, legendákat oszlathatunk el” (40). Meggyőző szövegelemzői és erkölcsi-pszichológiai érvekkel ez többnyire sikerül is neki. Az egyes ember, különösen a fiatalok számára, de az egész társadalmi nyilvánosságban és a közbeszédben is a bűn és az azt körülölelő erkölcsi, lélektani, vallási, morálteológiai, ideológiai, kriminalisztikai, jogelméleti és jogpolitikai, filozófiai erőtér ma az egyik legneuralgikusabb s felettébb aktuális „téma”. A szerző maga sem gondolta volna ezt ilyen mértékűnek a könyv fogantatásakor, 2010 őszén, amikor egyetemisták és doktorandusok előtt, fesztelen, de tudományos argumentációjú előadássorozatban tett kísérletet a motívum átfogó elemzésre (ennek a pécsi előadássorozatnak a szerkesztett szövege jelent meg szakmai kiadású könyv alakban). Közvetlenül minket szólít meg, olvasóbaráttá hangolja a szöveget a neologizmusokkal vagy ritka szóösszetételekkel, szintaktikai fordulatokkal is élő nyelvhasználat, például a „bűnélmény”, a „bűntapasztalat”, „a bűnről való beszéd”, a „bűnvállalás”, a „bűnvallomás” szóbokra, de a „magánytapasztalat” is. Amikor Tverdota egy-egy konkrét motívum életól