Agárdi Péter: Irodalomról vagy más ily fontos emberi lomról (Budapest, 2013)
Előszó
ELŐSZŐ József Attila Babits Mihályhoz 1934-ben írott „önkritikus” verséből, a {Magad emésztő...} címmel posztumusz megjelent költeményből való a mottóban idézett három sor:.....szépet, jót, igazat akarva / beszélgethetnénk irodalomról, / vagy más ily fontos emberi lomról..A költemény máig izgalmas elemzések, értelmezések és viták tárgya, beágyazódva a Babits és József Attila közötti bonyolult, többrétegű, az intézményes kapcsolatokra is kiható (Nyugat, Baumgarten Alapítvány) viszony történetébe. A három idézett sor azonban, mint annyi József Attila-i költői fordulat, az évtizedek során önálló életre kelt, és már nem csak kettejükről szól. Nagyon sok József Attila-idézet, metafora szakadt ki az eredeti alkotás szövetéből és emelkedett világképek, bölcsességek, indulatok sűrítményévé, költői szentenciává, szállóigévé. Az irodalmár nem örül a versrészletek, a költői képek efféle önállósodásának, folklorizálódásának, esetenként köznyelvi fordulatokká szürkülésének, úgynevezett dekontextualizálódásának, azonban nem tehet ellenük semmit. Legföljebb igyekszik megfejteni a profanizálódás eredendő vagy utólagos okait, és a befogadás-szociológia, a recepcióesztétika és a kultuszkutatás illetékességi körébe utalja őket. Olykor azonban maga sem tud ellenállni felhasználásuknak, sőt akár a „megfagyott” sorokkal való „visszaélés” csábításának. Miként e könyv szerzője sem, aki most szintén ezt teszi a {Magad emésztő.. .J-ből rabolt idézettel. Annál is illetlenebb művelet ez, mivel mottóm ehelyütt nem a Babits Mihály és József Attila közötti viszony könyvbeli földolgozását előlegezi meg, bár esik szó arról is. Számomra itt és most e három József Attila-sorból az a közel nyolcvan év után is felcsillanó „köznapi”, már-már banális óhaj az üzenet: de jó lenne csak a „tiszta irodalomról” beszélgetni, olvasni, írni! A XXI. század elején sokakban erős ez a „tisztán kulturális-esztétikai olvasási vágy”, de hiába. Még a kifejezetten értelmiségi, azon belül irodalmi diskurzusok sem elsősorban a „tiszta irodalomról” szólnak, hanem többnyire eszmékről, történelmi konfliktusokról, az olvasói befogadás alakzatairól, értelmezői közösségekről, a kulturális értékek újraminősítéséről. Ami ez utóbbiakat illeti: olykor jogos, máskor riasztó rehabilitációkról, régi és új mítoszokról, kánondöntésekről és új kánonokról, szoboreltávolításokról és -avatásokról. Ezekben 9