Agárdi Péter: Irodalomról vagy más ily fontos emberi lomról (Budapest, 2013)
Kulturális progresszió és nemzeti hagyomány
jelen lévő markánsan osztályharcos vonulatot; a kettős (marxista-liberális) arculat helyett az utóbbi, a polgári liberalizmus dominanciájára teszik a hangsúlyt. A népi mozgalom egyes törekvéseivel folytatott jogos vitát abszolutizálva egyfajta urbánus-szabadelvű apologetikával övezik a lapot, illetve - ezzel kapcsolatban is — új előjelű historizálással „felszociáldemokratizálják”32 az egykor kommunista szoborrá kanonizált költő ideológiai profilját. Ez a több kortárs utólagos emlékezésében és publicisztikájában meghatározó, az 1980-as évek második felétől a közírásban is megerősödő (bár soha nem koherens) nézettípus lényegileg eltévelyedésnek minősíti a költő körülbelül három évi „kommunista” pályaszakaszát. Indokolatlanul lefokozza a számos esztétikai értéket is tartalmazó „proletárvers”-ciklust, és jórészt elhibázottnak, gondolati merevségnek, illetve a szubjektív-önigazoló bölcseleti útkeresés túlfeszített kísérletének hirdeti József Attila „ortodox marxista” szellemiségű tanulmányait, például a Szép Szó hasábjain megjelenteket. Bár e nézet képviselőinek történelmileg igazuk volt a liberális, demokratikus értékállító és az antifasiszta szellemű polemikus arculat védelmében, illetve rehabilitálásában, minek tagadni: a folyóirat írásaiban és táborában kétségtelenül jelent meg néhány — talán előítéletes — túlzás, a népi írókkal szembeni doktriner, eleve bizalmatlan álláspont is. Leginkább Faragó László, Fejtő Ferenc, Gáspár Zoltán, Hatvány Lajos, K. Havas Géza, Ignotus Pál és Zsolt Béla némelyik, többnyire okkal indulatos, de esetenként túlreagáló írását hozhatnám föl példaként. A folyóirat polgári liberális arculatát és a József Attila szociáldemokrataságát túldimenzionáló ideológusi és szakmai vélekedések különösen a rendszerváltás körüli években sűrűsödtek össze: az államszocializmus 1989—1990-es bukása mintha igazolni látszott volna minden olyan narratívát, amely a kapitalizmus liberális felfogását hirdetve a rendszerválságból való egyedüli, mármár (szintén) teleologikus kiútként a tőkés rendszer rekonstrukcióját (restaurációját?) és ennyiben „a történelem végét” nevezte meg. Nem részletezem ezt a felfogástípust, és a Szép 5zo-olvasatok ettől ihletett neoliberális-modernizációs historizálásait sem.33 Az inga oda-vissza kileng. Két évtizeddel a hazai rendszerváltozás után újraéledni látszanak a liberalizmus, a neoliberalizmus jogos és szakszerű bírálatát felülíró, sérelmi típusú jobboldali antiliberális, populista és neonacionalista demagógiák is. Ezek sajnos új életet leheltek és lehelnek az 1930-as évek népi-32 Garai László - Horváth Ivánnal és Fejtő Ferenccel vitatkozva, de csak részben meggyőzően - használja ezt a szellemes kifejezést: József Attilát „felszociáldemokratázzák”. Elet és Irodalom, 1988. augusztus 12., 4. 33 Részben megtettem ezt a József Attila-centenáriummal foglalkozó munkámban: Agárdi Vétet, József Attila, a közös ihlet. Egy irodalmi centenárium tükre és anatómiája, Budapest, Napvilág, 2010. 168