Agárdi Péter: Irodalomról vagy más ily fontos emberi lomról (Budapest, 2013)
József Attila és korunk
ugyanakkor nem leértékeli, nem „privatizálja”, ellenkezőleg, talán éppen hogy a helyére rakja az alul- és túlértékelés végleteivel övezett József Attila-prózát: a lírikusi életmű mellé. * Lengyel András kötetének két tanulmánycsokráról szeretnék a továbbiakban külön is írni: az egyik a népi-nemzeti, a másik a szocialista gondolatkört elemzi. Ami az előbbit illeti, négy kiemelkedő színvonalú írásra utalok: Az „Ihlet és nemzet” nemzet-fogalmáról; A „narodnyik"József Attila; József Attila, Rátz Kálmán és „A nemzeti szocializmus”, végül a Még egyszer József Attila 1933-as kisiklásáról. Lengyel lefegyverző szakmai igényességgel, kutatói szenvedéllyel, ugyanakkor „a meglett ember” és „az írástudó felelősségével” nyúl hozzá - nem először - ahhoz a kérdéshez, hogy hogyan viszonyult József Attila - a nemzet teoretikus értelmezése mellett és ennek révén is - a Szabó Dezső-i, a „barthás”, a népinépies, a nemzeti radikális, a populista és a nemzetiszocialista témákhoz, élménykörökhöz. Tasi József, Péter László, Szabolcsi Miklós, N. Horváth Béla, Tverdota György és mások kutatásai után is tud új összefüggéseket feltárni: nincs tekintettel vélt vagy valódi tabukra, de az újdondász lihegése, szenzációhajhászása is távol áll tőle. A nemzetfogalom - Lengyel szerint - elsődlegesen költészetbölcseleti megközelítésből épül be a költő gondolatrendszerébe, tehát nem ideológiai vagy politikai élményként, hanem egyfajta — szerintem ugyancsak önreflexiós célú — filozófiai dedukció révén. A nemzet nyelvi és kultúrközösségként való felfogása a húszas évek végén maradandó tétele József Attilának, ha ott és akkor némileg sterilnek bizonyult is. Igaza van Lengyel Andrásnak: A nemzetnek ez a fenomenológiai jellegű interpretációja, amelyet itt József Attila produkált, a maga szigorúan érvényesített logikájával {...} egy sajátos, új nézőpontot jelent a magyar gondolkodástörténetben... (87). Hozzáteszem: ez a teoretikus nemzetértelmezés azért nem annyira egyedi, hiszen több szálon rokonságot mutat például Babits Mihály hasonlóképp filozófiai mélységű és „magasságú”, Renantól szintén megihletett nemzetfelfogásával, amelyet Babits már az 1910-es évekbeli tanulmányaiban kidolgozott. Nem kevésbé izgalmas, hogy miként értékelhető a költő 1928 nyarától datálható közéleti-politikai kötődése a Bartha Miklós Társasághoz, a kezdődő falukutatáshoz, az Előőrshöz, egyáltalán: a harmadikutas paraszti szocializmus ideáljait megfogalmazó mozgalmakhoz. A fenomenológiai interpretáció „alá” mintha ekkortól kezdve töltődött volna be a „nemzeti valóság” — legalábbis plebejus nemzeti ideológiájú megélése. A „narodnyik”-tanulmányban Lengyel András nagyszerű tanárához, Ilia Mihályhoz méltó árnyaltsággal elemzi a költő belső antinómiákkal terhelt, de felkavaró szellemiségű és csillogó tehetségű írásait. Köztük a {Tisztelt Szerkesztőség!...} 48