Agárdi Péter: Irodalomról vagy más ily fontos emberi lomról (Budapest, 2013)
József Attila és korunk
címmel ellátott kéziratos töredékét, amely — szerinte — akár „a népi mozgalom legjelentősebb elvi alapvetésének” „egyike” lehetett volna (130). Azt — érdekes módon — az 1933-as A nemzeti szocializmus-kézkM többszöri nekifutáséi elemzése kapcsán sem említi Lengyel, hogy ez az 1928-1930-as gondolati-politikai szál továbbél-e 1933-ban, és ha igen, miként. Meggyőzően indokolja viszont, hogy e népies eszmeiségből az antikapitalista radikalizmus alapindulata - egyéb, politikai és személyes motívumokkal együtt — 1930 őszétől miért a proletár antikapitalizmus mozgalmába, azaz a kommunisták közé vitte tovább a költőt. Mint ahogy abban is igaza van: szervesen és tartósan nem sikerült összekapcsolnia József Attilának a bölcseleti nemzetfogalom tiszta teóriáját és a valóságos nemzet empirikus dilemmáit, a plebejus-paraszti, illetve a nemzeti radikális törekvéseket: „valami lényeges valóságvonatkoztatás itt is artikulálatlan, teoretikusan leképezetlen maradt” (131). Talán ez is magyarázza a Szántó Judit által elsüllyesztett A nemzeti szocializmus című 1933-as kéziratot, amelyről rendkívül izgalmas értelmezői vita bontakozott ki a József Attila-szakértők, mindenekelőtt Lengyel András és Tverdota György között (ennek bibliográfiai adataival azonban nem akarnám terhelni e hasábokat). Az akkori ismeretanyag birtokában magam is megkíséreltem állást foglalni ezekben a kényes, de megkerülhetetlen kérdésekben.6 Azóta Lengyel András szinte krimiszerű dramaturgiával és tudósi alapossággal tárta föl a Rátz Kálmánepizódot (fölvázolva a furcsa kalandor érdekes portréját is). Ebben a kötetében ugyancsak azt feltételezi, hogy - sajtóbeli közvetítések, ismertetések révén — a német náci párt korabeli, Hitlerrel később szembekerült baloldali figurájának, Otto Strassernek a felfogása és munkásmozgalmi szerepértelmezése is hatott József Attila írásában. A föltételezés, ismerve József Attila hihetetlenül érzékeny és „önző” recepciós készségét, nem eleve abszurd, mint ahogy még azt sem tartom lehetetlennek, hogy Rátz Kálmánék valóban föl akarták használni József Attilát egy, a Gömbös Gyula vezette Nemzeti Egység Pártján belüli Nemzeti Munkásosztag ideológusaként. A szövegek közti frazeológiai és szemléleti analógiák ezt nem zárják ki, bár az kevéssé hihető, hogy a költő ne lett volna kezdettől fogva is tisztában Gömbös „antikapitalizmusának” és „radikális reformerségének” álságos voltával, sőt totalitarizmusának természetével. Mégis megengedem: a személyes sérelmek és 1933 földrengéses eszmei-politikai zűrzavara pár hétre őt is megzavarhatták. Ennyiben még inkább érthető másfél-két évvel későbbi szigorú - önkritikus kompenzációt is tartalmazó? - véleménye a Gömbössel kacérkodó írói frontról két, 1935 májusi írásában (Reformtoborzó; „Új Szellemi Front”). De akárhogy is: József Attila/! nemzeti szocializmus című kéziratában nem azonosul a fasizmussal. Már korábban, például 1933 májusában is élesen elítéli a német nácizmust és a hitleri hatalomátvételt (Az egységfront körül), mindazonáltal 6 Agárdi Péter, Tasi József két könyve József Attiláról, Irodalomtörténet, 1997, 1—2, 298-305. 49