Agárdi Péter: Irodalomról vagy más ily fontos emberi lomról (Budapest, 2013)
József Attila és korunk
A kérdés persze nem az, hogy vannak-e avar gének a Kárpát-medencében megtelepülő, államot alapító magyarokban, hanem az, hogy lehet-e, szabad-e, jogos-e József Attila versét így, ennyire ideologikusán fölhasználni egy — itt nem részletezhetően - nagyon is „európaiatlan” érvelésű, nyíltan szélsőséges átpolitizáltságú nemzetfelfogás irodalmisan historizáló igazolásaként. (Volt s van példa az efféle kisajátításra másnál is, sőt ennél durvábban is.11) Mintha éppen ez ellen a szemlélet ellen hangzana föl - negyedikként - a költő talán legtöbbet idézett „európai” költeménye, a Thomas Mann üdvözlése. Születési körülményei ismertek és interpretálni aligha szükséges, jóllehet referenciális, poétikai és mindenkori recepcióesztétikai fölfejtése sem tekinthető véglegesen befejezettnek. Egyértelmű, hogy a költő azt az „európai”-t, akinek „emberhez méltó gondja van” ott és akkor már élesen elválasztja a bűnbe eső, az új ordas eszméknek is hódoló, a szörny-államot teremtő, az új mérget keverő „fehér” ember képzetétől, pontosabban kiemeli őt a halmazon belül. Az 1937. január 12-én éjjel született vers egyértelműen antifasiszta és racionális humanista mondanivalójának szinte parafrázisát képviseli a költő utolsó prózai írása, a prágai Új Szellemben megjelent, szintén Thomas Mannra hivatkozó - József Attila szellemi végrendeletének is tekinthető — nyilatkozata, A mai költő feladatai. Ritkán idézett zárómondata: Mi, mai költők, nem tehetünk mást, minthogy elmondjuk örömeinket és bánatainkat egyfelől, másfelől pedig kiállunk a szabadságért minden formában és mindenütt, ahol a gazdasági jólét jelszavaival és fegyveresen megkísérlik a költők örök ellenfelei a „tömegeket” legjogosabb emberi igényeiktől, a szabadságtól és a szabadságra való törekvésüktől lélekben is eltántorítani.12 Itt most nem folytatom az eredeti József Attila-szövegek európaiság-képzetének de- és rekonstrukcióját, referenciáik és poétikai sajátosságaik, illetve mai értelmezési irányaik elemzését. Természetesen csak logikailag választható szét egykori jelentésük és mai recepciójuk - mégoly szigorúan tudományos igényű - analízise, hiszen a látható félreértelmezéseket, aktualizálásokat, torzításokat, hamisításokat kikapcsolva is evidens: a mindenkori olvasatokba szükségképpen belejátszanak az utókor történelmi, intellektuális, mentális, kulturális, netalán politikai élményei, erős „hívószóvai”, azaz a jelen idő befogadói-elvárási horizontja és önismereti szükséglete. A XXI. század elején is szeretett, kultusszal övezett XX. századi költő szövegeinek elemzésében az irodalom- és eszmetörténeti vizsgálódás mellett ekként igen komoly illetékessége van a művelődésszociológiának, a kultuszkutatásnak, a szociolingvisztikának és a társadalomlélektannak is. 11 Lásd erről is könyvemet: Agárdi Péter, József Attila, a közös ihlet. Egy irodalmi centenárium tükre és anatómiája, Budapest, Napvilág, 2010. 12 József Attila összes művei, III. Cikkek, tanulmányok, vázlatok, szerk. Szabolcsi Miklós, Budapest, Akadémiai, 1958, 194. és 421—422. 81