Agárdi Péter: Irodalomról vagy más ily fontos emberi lomról (Budapest, 2013)
József Attila és korunk
Csak azt kérdem, hol csúszott hiba a számításba; hogy lehet az, hogy az ún. „tárgyi előfeltételek” megvannak [ti. a szocializmushoz} s az alanyiak hiányoznak? Marx azt írja, hogy az emberiség csak olyan feladatokat tűz maga elé, amelyek megoldásához a szükséges feltételek a valóságban jelen vannak - hogy lehet tehát, hogy egy hatvanmillió lakosú [sic!} állam polgárainak fele a fajtisztaságot látja történelmi céljának?’9 Természetesen az a feltevés, hogy a szocializmus tárgyi feltételei rendelkezésre állnának, s hogy mégis „miért nincs még szocializmus?”, aktuálisan nem releváns (1936-ban, a tanulmány születésekor sem volt az). De a tanulmány és a költő egykori társadalombölcseleti, publicisztikai tépelődései tágabb értelemben mégiscsak érvényesen, máig hatóan, sőt húsbavágóan kérdeznek, főleg ami a rasszizmus, az európaiságot támadó szélsőjobboldaliság elterjedésének, váratlan áttörésének okait illeti. Ezen okok közé számította József Attila és az egész korabeli européer intellektuális progresszió — ha nem is kizárólagos, de fájdalmasan „hatékony” tettekben és nem-cselekvésben realizálódott, súlyos — felelősségét is. József Attila állandóan megújuló történelmi és öntépő kérdései erkölcsi mértéket kínálnak a progresszív útkeresések számára, különösen olyan korszakban, amelyet egy - nem véletlenül éppen Thomas Mannra hivatkozó, immár folklorizálódott — Lukács György-i szentencia „morálisan jó időszakinak nevez. A József Attila-recepció és az európaiság viszonya, egymásra reflektáló párbeszéde ma elsősorban ebben a dimenzióban működik. Még ha némi historizáló és leegyszerűsítő aktualizálás átszövi is a fentiekben bemutatott „európai” József Attila-diskurzust, szlogenesedést (mindig is megtapasztalható természete a leegyszerűsítés a kultusztörténelem egyes fázisainak), a recepciónak ez a heves és aggodalmas övezete jogos társadalmi, lelki és kulturális szükségletre felel. A rendszerváltozások, a kultúraváltások, a kánontörések és -állítások, az irodalomtudományi paradigmák, a kultuszrombolások és -építések közel évszázados folyamatát József Attila nemcsak túlélte, de győztesen került ki belőlük, József Attila ma is „közös ihlet”. Mindazonáltal e sorok írója — olvasóként, tanárként, irodalomértelmezőként és a művelődéstörténet kutatójaként - annak örülne igazán, ha a XXI. század második évtizede már nem elsősorban szentenciáival, szállóigéivel és szlogenjeivel emelné József Attila citációs indexét, vinné tovább szeretetét és kultuszát. 2010 29 JÓZSEF Attila, Hegel — Marx — Freud, in József Attila összes művei III., i. m., 262—269- és 454—456; korszerű kiadása Veres András „Egy ismeretlen József Attila” című tanulmányával és Bognár Péter—Buda Borbála textológiai írásával: Literatura, 2008/1, 69-130. 88