Agárdi Péter: Irodalomról vagy más ily fontos emberi lomról (Budapest, 2013)
József Attila és korunk
József Attila-recepció néhány jellegzetességét mutatom be az alábbiakban, ahogy erre már korábban is kísérletet tettem a kultúrszociológiai és mentalitáskritikai módszerek a segítségével.4 Az elmúlt negyedszázad általános tapasztalata, hogy József Attila verssorai, a költeményeiből és prózájából vett idézetek közül mind több válik szállóigévé, publicisztikai toposszá, szlogenné, erkölcsi paranccsá, szentenciává, és ezek egyre sűrűbben szövik át a köznyelvet, szinte beépülnek a mindennapi szókészletbe. Az irodalmár nem feltétlenül örül ennek, hiszen a szövegösszefüggésből, a poétikailag „konstruált” versegészből kiszakított és megfagyasztott sorok, idézetek, metaforák, parafrázisok többnyire elveszítik eredeti polifonikus (gyakran egyenesen varázsos és talányos) jelentésüket, leegyszerűsödnek, jelszavakká züllenek, kiüresedhetnek, sőt olykor teljesen idegen, hamis üzenetekké torzulnak. Mégis: némi literátori elégtétellel kell fogadnunk a lírai szókészlet köznyelvesedését, annál is inkább, mivel ez is a költészet erejére, illetve József Attila ihleteinek bámulatos frissességére vall. És éppen ezek a sistergőén aktuális tartalmak sűrűsödtek a mai közbeszédben és médiatérben: a kortárs tömegkultúrát átszövő legfrissebb József Attila-recepcióban a radikálisan rendszerkritikus, a „politizáló” művek váltak uralkodóvá. Régies, de igaz kifejezéssel: a kizsákmányolás, a mindenféle elnyomás, a népbutítás ellen érvelő költő kapott 2010-2012-ben - újra - feltűnő hangsúlyt és széles teret. A Dunánál, a Hazám, az {Ős patkány...}, a Thomas Mann üdvözlése és főleg a Levegőt! a manapság leggyakrabban elmondott, idézett versek. De nem az államszocializmus időszakának gyakran kincstári antikapitalizmusa és antifasizmusa szól belőlük, hanem az „eredeti költő”, a 1930-as évek árnyait idéző jelenben: a ma kihívásaira reagáló befogadói érzékenység, azaz a kortárs értelmezői közösség övezetében. Nem terhelem meg az olvasót részletes és számszerűsített bizonyításokkal, csak annyit jelzek: aligha kell indokolni, miért is vált gyakran idézett sorrá, hogy „hálnak az utcán”, hogy „fortélyos félelem igazgat” s hogy „ős patkány terjeszt kórt miköztünk”. Az sem szorul magyarázatra, hogy „a múltat végképp eltörülni” projektje évadján miért vált régi-új axiómává: „a multat be kell vallani”.5 Társadalmi, politikai, ideológiai és értékvitáinkat feltűnően gyakran vívjuk meg József Attila szavaival. Tanulmányok, esszék, vitaírások, glosszák százai élnek, tűnnek fel, sőt tüntetnek József Attila-idézetek címekké emelésével és szövegbe foglalásával, olykor egészen váratlan kontextusban, action gratuite vagy csak nyelvi-hangzásbeli asszociációk révén. Következzék ízelítőül egy 4 Agárdi Péter, József Attila, a közös ihlet, Egy irodalmi centenárium tükre és anatómiája, Budapest, Napvilág, 2010; UŐ, „Fehérek közt egy európai”, József Attila mai recepciója és az európaiság, Egyenlítő, 2010/7-8, 86-92. Lásd ebben a kötetben is. 5 E József Attila-sor korántsem elsősorban bűnvallomást követelő jelentéséről és konnotációiról lásd Agárdi Péter, „...A multat be kell vallani”. Nemzeti kultúra — baloldali tradíció, Budapest, Argumentum-Lukács Archívum, 2006, 7-8. 90