Agárdi Péter: Irodalomról vagy más ily fontos emberi lomról (Budapest, 2013)
József Attila és korunk
Ami a legfrissebb, 2011-es, kifejezetten irodalom- és eszmetörténeti, poétikai jellegű kutatásokat illeti: súlyos veszteség két kreatív és tekintélyes József Attilakutató (Gyertyán Ervin és Stoll Béla) halála, de számos fiatal tűnt fel egyéni vagy kollektív munkájával. A tapasztaltak, Tverdota György, Veres András, N. Horváth Béla, Lengyel András, Bókay Antal s mások — szembemenve a mainstream beszédmóddal - több ízben „időszerűtlen témák”, mindenekelőtt József Attila és a marxizmus, a munkásmozgalom viszonyát érintő új fölfedezésekkel és értelmezésekkel is előrukkoltak (olykor egymással is vitázva), amelyek egy része már publikus, másik fele szakmai vitafórumokon hangzott el.24 Szolláth Dávid komplex diskurzuselméleti és szociálantropológiai megközelítésből vitte analízisbe a költő munkásmozgalmi líráját;25 a szintén fiatal nyelvész-matematikus, Mártonfi Attila pedig József Attila-szótár készítésébe fogott. Tverdota György irányításával, több kutató bevonásával megindultak a költő 1930 utáni - számos roppant izgalmas, sőt kényes kérdést fölvető — prózai írásai kritikai kiadásának előkészületei. Mindenesetre 2010—2011-ben a József Attila-recepció és -kultusz jelenségei, illetve a tudományos értelmezési ajánlatok nem valamiféle egyetlen, kötelező, hivatalos, kanonizálandó József Attila-élmény és -olvasás „szobrát” betonozták, hanem az örvendetesen plurális és gazdag olvasat bizonyítékai. Még akkor is, ha ebbe durván beleszólt a budapesti szobor kitelepítésének terve. Botrány és emlékezetpolitika Talán nem hat blaszfémiának: a szobor körüli vihar jót tett József Attilának és a magyar kultúrának. A kitelepítési szándék, ami talán áthelyezéssé szelídül, s a mögötte rejlő okok, illetve a nyilvánosságnak szánt indoklás egyaránt kultúraellenesek, de éppen ez a karakterük hatott és hat bumerángeffektusként, s gerjesztett soha nem látott szakmai és civil szolidaritást a költő, valamint a hiteles nemzeti emlékezet és a történelmi folytonosságtudat mellett. Mert valójában erről, pontosabban ennek megtöréséről szól az a hatalmi kezdeményezés, hogy a Kossuth tér „1944 előtti képzőművészeti arculatának helyreállítása” céljából, városesztétikai, térrendezési indokkal vinnék el József Attila, Károlyi Mihály és Kossuth Lajos szobrát, és másokat állítanának helyükbe: Andrássy Gyuláét, Tisza Istvánét és egy régebbi - jelenleg Dombóváron álló - Kossuth-monumentumot. 24 Nem akarom agyonterhelni ezt a cikket 2011-es publikációik és előadásaik bibliográfiai számbavételével. 25 Szolláth Dávid, A kommunista aszkétizmus esztétikája, Budapest, Balassi, 2011; UŐ, A Külvárosi éj szociáldemokrata közköltészeti kontextusai, Előadás „A baloldaliság jelentései a két világháború között: önképek, kultúrák, értékelések” című, a Politikatörténeti Intézetben 2011. december 5-én rendezett konferencián. 94